Musorujsag
Élő Eredmények

Világbajnoki negyedik a magyar pólóválogatott

Világbajnoki negyedik a magyar pólóválogatott

M4 Sport
A magyar férfi vízilabda-válogatott a negyedik helyen végzett a kvangdzsui világbajnokságon, mivel a szombati bronzmérkőzésen 10-7-re kikapott a horvát csapattól.

A két csapat két évvel ezelőtt a döntőben találkozott, a Margitszigeten a horvátok 8-6-ra diadalmaskodtak, idén áprilisban a magyarok az Európa Kupa zágrábi fináléjában vágtak vissza 10-8-as sikerükkel.

A nyitómérkőzésen ujjtörést szenvedő, az ausztrálok elleni negyed-, majd az olaszok elleni elődöntőben is vízbe szálló Varga Dénes a kispadon kezdett.

Több mint két és fél percet kellett várni a mérkőzés első góljára – mindkét oldalon fórok maradtak ki előtte -, ekkor Hárai Balázst hagyták érthetetlenül üresen, ő pedig közelről nem is hibázott. A horvátok a negyedik fórjukból szerezték első góljukat, majd az ötödiket is értékesítve átvették a vezetést.

Hosszú percekre megtorpantak a csapatok, sorra maradtak ki a lehetőségek, a jeget végül Vámos Márton törte meg emberelőnyből. Varga Dénes a második negyed elején szállt be először, de aztán kiállították, ez idő alatt pedig újra előnybe kerültek a horvátok. A túloldalon Hárai harcolt ki ötméterest, amit Manhercz Krisztián vágott be. Egy perccel a szünet előtt újra fórból talált be a rivális, majd Varga mutatott be egy csodálatos cselt, de ejtése a felső lécen csattant.

A nagyszünet után Maro Jokovic harmadik góljával kettőre nőtt a különbség, de Angyal Dániel egy kipattanót értékesítve azonnal válaszolt. Vámos fórban egyenlíthetett volna, lövése azonban célt tévesztett, az oldalhálóról jött ki a labda. Nagy Viktor kiválóan védett, elől viszont sokáig nem jött össze semmi, még létszámfölényben sem. A horvátok videobírós ítélettel – jogosan – növelték előnyüket, miközben kissé kezdtek elszabadulni az indulatok, a horvát stáb egyik tagja piros lapot kapott, Nagy Viktort pedig heves kézmozdulatok kíséretében intette csendre a játékvezető. A hosszú magyar gólcsendet Manhercz törte meg emberelőnyből közvetlenül az utolsó szünet előtt.

A zárónegyedben a magyarok közül elsőkét Jansik Szilárd pontozódott ki, ezt a kiállítást a mérkőzés legjobbja, Jokovic használta ki (7-5). A következő horvát támadásban Pohl Zoltán számára is idő előtt véget ért a találkozó, a rivális pedig ötméterest harcolt ki, amit Jokovic értékesített, Märcz Tamás pedig időt kért. A rövid pihenő után felzárkózott a magyar válogatott, Hárai talált be emberelőnyből, majd Zalánki Gergő kettős fórban volt eredményes (8-7). A horvátok nem változtattak a formulán: a következő előnyüket – melynél Angyal is kipontozódott – újfent Jokovic használta ki egy bombagóllal. Ekkor már a horvátoktól is négyen csak a kispadról figyelhették, ahogy Hrvoje Benic kevesebb, mint két perccel a vége előtt visszaállítja a háromgólos különbséget, eldöntve ezzel az összecsapást.

A magyar csapat, amely az elődöntőben az olaszokkal szemben maradt alul, nem szerzett olimpiai indulási jogot a Koreai Köztársaságban.

Erre legközelebb a januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon lesz lehetősége, melyen egy kvótát osztanak ki.

A magyar férfi és női válogatott is negyedikként zárt Kvangdzsuban.

Eredmény:
vízilabda, férfiak, a 3. helyért:
Horvátország-Magyarország 10-7 (2-1, 2-2, 2-2, 4-2)
gólszerzők: Jokovic 6, Loncar, Milos, Setka, Benic 1-1, illetve Hárai, Manhercz 2-2, Vámos, Angyal, Zalánki 1-1

Magyarország: Nagy V. – Vámos, Bátori, Sedlmayer, Jansik Sz., Manhercz, Hárai, cserék: Angyal, Pohl, Mezei, Zalánki, Varga Dé.

Eredmények:
vízilabda, férfiak:

a 7. helyért:
Görögország-Németország 11-6 (1-2, 3-2, 2-0, 5-2)

az 5. helyért:
Szerbia-Ausztrália 13-9 (6-1, 3-2, 1-2, 3-4) később:

később:
döntő:
Spanyolország-Olaszország 11.30

Mivel a magyar női és férfi vízilabda-válogatott is a negyedik helyen végzett a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, így egyik csapat sem szerzett egyelőre olimpiai kvótát a tokiói nyári játékokra.

Erre mindkét együttesnek legközelebb a januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon lesz lehetősége, melyen egy kvótát osztanak ki. Ha ez nem jönne össze, akkor lesz még egy olimpiai selejtező.

Tokióban a nőknél a korábbi nyolc helyett már tíz együttes szerepelhet, a férfiaknál marad a 12 csapatos lebonyolítás.

Kvótát már a világbajnokság előtt lehetőség volt szerezni, a világliga győztese mindkét nemnél tokiói indulási joghoz jutott.

VÍZILABDA
Összlétszám: 132 férfi játékos (12 válogatott, 11 játékos csapatonként), 110 női játékos (10 válogatott, 11 játékos csapatonként)
Versenyszámok: férfi és női torna Kvalifikációs rend:
A férfiaknál és a nőknél is egy hely jár a házigazda Japánnak. Elsőként a világliga férfi (Szerbia), illetve női (Egyesült Államok) győztese csatlakozott hozzájuk.
Ezt követően a kvangdzsui világbajnokságról a férfiaknál további két (Olaszország, Spanyolország), a nőknél pedig egy válogatott (Spanyolország) biztosította olimpiai szereplését. Ezután további öt-öt hely kel majd el 2020-ban a kontinentális bajnokságokon – köztük a budapesti vizes Európa-bajnokságon -, végül pedig olimpiai selejtezőtornákon osztanak ki a férfiaknál három, a nőknél két helyet. A hátralévő kvótaszerző versenyek (magyar szempontból):
2020. január 12-26: Európa-bajnokság, Budapest
2020. március 8-14: női olimpiai kvalifikációs torna, Olaszország (a rendező város még nem ismert)
2020. március 22-29: férfi olimpiai kvalifikációs torna, Rotterdam

További tartalmak