2018-as Labdarúgó-Világbajnokság

Vissza az

-ra

Élő stream csatornák X
×

Győzelemhez segítették a lengyelek Szenegált

M4 Sport
Szenegál 2-1-re legyőzte a Lengyelországot kedden a H csoport első fordulójának moszkvai mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Alig akadt helyzet az első félidőben, a kapuk elvétve forogtak veszélyben. Az elején a lengyelek passzolgattak jobbára hátul, amikor pedig meg akartak indulni, rendszerint elvesztették a labdát. A szervezetten futballozó szenegáliak gyors ellentámadásokat vezettek, igaz, komolyabb lehetőségük nekik sem akadt. A gól is úgy esett, hogy egy távoli kísérletnél a labda lengyel védőn irányt változtatott. A némi labdabirtoklási fölényben játszó európai csapatnak két lövése ment kapu mellé, az erős és gyors játékosokból álló afrikainak négy, egy pedig góllal zárult. A lengyel támadókhoz kevésszer jutott el a labda.

A szünetben lecserélték a 100. válogatott mérkőzésén szereplő Jakub Blaszczykowskit. A lengyelek nagy lendülettel vetették bele magukat a játékba, de aztán megint nem találtak fogást a szenegáliakon, akik ráadásul növelni is tudták előnyüket. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe került az európai csapat, és bár próbált támadásokat vezetni, az afrikaiaknak többnyire sikerült tisztázniuk, így csak a szépítés jött össze.

A lelátón a lengyelek nagy fölényben voltak, a pályán viszont a szenegáliak akarata érvényesült.
A lengyelek az 1974-es vb óta nem nyertek az első meccsükön: háromszor 0-0-s döntetlent játszottak, majd a mostani 2-1 előtt kétszer 2-0-ra kikaptak. Negyvennégy éve, Németországban 3-2-re verték az argentinokat.

A szenegáliak előtt pályára lépő négy afrikai válogatott – az egyiptomi, a marokkói, a nigériai és a tunéziai – vereséget szenvedett első oroszországi mérkőzésén.

Eredmény:
H csoport, 1. forduló:

Szenegál-Lengyelország 2-1 (1-0)
Moszkva, Szpartak Stadion, 44 190 néző, v.: Navaf Abdulla Sukralla (bahreini)
gólszerzők: Cionek (öngól, 38.), Niang (60.), illetve Krychowiak (86.)
sárga lap: Sané (49.), Gueye (72.), illetve Krychowiak (12.)

Szenegál:
Khadim Ndiaye – Moussa Wague, Kalidou Koulibaly, Salif Sané, Youssouf Sabaly – Sadio Mané, Alfred N’Diaye (Cheikhou Kouyate, 88.), Idrissa Gana Gueye, Ismaila Sarr – Mame Diouf (Cheikh Ndoye, 62.), Mbaye Niang (Moussa Konate, 76.)

Lengyelország:
Wojciech Szczesny – Lukasz Piszczek (Bartosz Bereszynski, 83.), Thiago Cionek, Michal Pazdan, Maciej Rybus – Grzegorz Krychowiak, Piotr Zielinski – Jakub Blaszczykowski (Jan Bednarek, a szünetben), Arkadiusz Milik (Dawid Kownacki, 73.), Kamil Grosicki – Robert Lewandowski

I. félidő:
38. perc: bal oldalon induló szenegáli támadás során a labda két passzal középre került, az érkező Idrissa Gana Gueye mintegy 20 méterről rálőtte, majd a 16-oson belül tisztázni akaró Cioneken irányt változtatott, és a bal alsó sarokban kötött ki (1-0).

II. félidő:
60. perc: a középpályáról Krychowiak hazafelé emelte a labdát, kifutott rá kapujából Szczesny, és megindult Bednarek is, de nem értették meg egymást, a gyorsabban eszmélő Niang lecsapott rá kettejük között, majd rövid sprint után az üres kapuba passzolt (2-0).
86. perc: a szenegáli térfél közepéről elvégzett szabadrúgás után Krychowiak fejelt a kapuba (2-1).

korábban:
Japán-Kolumbia 2-1 (1-1)

Az állás:
1. Japán 1 1 – – 2-1 3 pont
Szenegál 1 1 – – 2-1 3
3. Kolumbia 1 – – 1 1-2 0
Lengyelország 1 – – 1 1-2 0

A csoport további programja:
2. forduló:
június 24., vasárnap: Japán-Szenegál, Jekatyerinburg 17.00
június 24., vasárnap: Lengyelország-Kolumbia, Kazany 20.00
3. forduló:
június 28., csütörtök: Szenegál-Kolumbia, Szamara 16.00
június 28., csütörtök: Japán-Lengyelország, Volgográd 16.00
Részletek hamarosan, cikkünk frissül…

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1046390"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Ez volt az első afrikai győzelem az idei vb-n
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/06/K_EPA20180619349-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)