Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszú Katinka győzelemmel ünnepelte 500. világkupa-döntőjét

m4sport.hu
Hosszú Katinka remekül teljesített egész évben a világkupa-sorozatban, valamennyi helyszínről aranyérmekkel tért haza, de összetettben be kellett érnie a második hellyel.

Szombaton, tucatnyi versennyel zárult az úszók világkupa-sorozatának utolsó, szingapúri rövidpályás állomása. Hosszú Katinka két számban volt érdekelt, 200 háton remek versenyzéssel bronzérmet szerzett, míg 200 vegyesen úgy állhatott rajthoz, hogy az volt az 500. világkupa döntője.

A 200 vegyest a világkupa sorozat valamennyi helyszínén megnyerte a magyar klasszis, viszont már a rajt előtt tisztában volt vele, az összetett megnyeréséhez világcsúcsra lenne szüksége.

A pillangó után már vezetett, a hátúszás után pedig már tisztán lehetett látni, csak az idő az ellenfele. A futamot simán nyerte 2: 04.79-el, több, mint két másodperccel verve a második helyezettet, de az összetettben „csak” második lett a svéd Sarah Sjöström mögött. Sjöström Szingapúrban öt számban tudott nyerni, s végül – világcsúcsainak is köszönhetően – biztosan védte meg összetett elsőségét, melyet tavaly éppen Hosszútól ragadott el, aki előzőleg ötször egymás után tudott a sorozat élén végezni.

Nagyon boldog vagyok, nem is tudtam az ötszázadik versenyről” – nyilatkozta a 200 vegyes döntője után Hosszú Katinka, majd hozzátette, számára az volt az idei sorozat csúcspontja, hogy versenyről versenyre jobb időket tudott úszni.

Új edzővel, új edzésprogrammal készülök, mindig izgatottan vártam a következő lépést és közben jól is éreztem magam” – tette hozzá és megköszönte a magyar szurkolók buzdítást, akik Szingapúrban is szép számban drukkoltak az olimpiai bajnoknak.

A szingapúri verseny első napján 200 m pillangón győzött, míg 100 m vegyesen második lett, míg másnap a 400 méteres vegyesúszás döntőjében aratott magabiztos sikert. Eredményei önmagukért beszélnek, hiszen 500 döntője során 420 érmet szerzett, melyek elosztása: 283 arany, 78 ezüst és 61 bronz.

A szingapúri verseny zárónapján még Verrasztó Dávid volt még érdekelt, aki 400 vegyesen lett harmadik. Az idei világkupa-széria első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövidpályán Eindhovenben kezdődött és Budapesten zárult. A harmadik, zárószakaszt – ugyancsak 25 méteres medencében – három ázsiai helyszínen, Pekingben, Tokióban és Szingapúrban bonyolították le.

További tartalmak