Rengeteg hiba után svéd arany férfi műlesiklásban

A nagy esélyes kiesett, aki még megelőzhette volna kockáztatott és bukott, így Andre Myhrer nyakába került az aranyérem.

SOUTH KOREA PYEONGCHANG 2018 OLYMPIC GAMES

Vancouver bronzérmese mögött meglepetésre a svájci Ramon Zenhaeusern lett a második, harmadikként pedig a címvédő osztrák Mario Matt zárt. Kékesi Márton a célját elérve 30. helyen végzett.

A második körben, amelyre abbamaradt a hószállingózás, de feltámadt a szél, az első igazán jó menetet az osztrákok címvédője, Mario Matt produkálta, így biztos volt, hogy jelentősen előrelép a 12. helyről. Hosszú ideig csak a svájci Ramon Zenhaeusern tudta őt megelőzni, hiába következtek olyan klasszisok, mint például a francia Alexis Pinturault, aki kombinációban ezüst-, az óriás-műlesiklásban bronzérmes volt.

A legjobb háromból aztán a kombinációban harmadik, szintén francia Victor Muffat-Jeandet sem tudott elég ritmusosan végigsíelni a pályán, azaz számára is elúszott a dobogó. Myhrer viszont bevállalósan síelt, ráadásul mindezt komolyabb hiba nélkül tette, így jelentős, több mint héttizedes előnyéből 34 századot meg tudott őrizni. Ekkor következett a nagy esélyes, a dél-koreai játékokon óriás-műlesiklásban második Kristoffersen, de a reményei hamar szertefoszlottak. Az első ellenőrző pont előtt ugyanis "megdobta" egy kapu és mindkét lába felemelkedett a talajról. Emiatt nem tudott irányt váltani, hiába próbált minden erejével fékezni, már lecsúszott a következő kapuról és kiesett. Mérgében nagyot csapott a hóra a botjával, mert Marcel Hirscher kiesése nyomán óriási esélye volt a sikerre a szakág másik nagy specialistájaként.

Kékesi ezúttal nem csúszott olyan egyenletesen, mint az első futamban, voltak kisebb hibái, de végül teljesítette az elsőhöz képest kevésbé ritmusos pályát, ráadásul a legjobb harmincba is bekerült, ami a célja volt.

"Megszenvedtem a pályával, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a legjobb harminc közé kerülnöm. Nehéz volt a vonalvezetés, de most sokkal korábban jöhettem le, mint az elő menetben, így a pálya kevésbé romlott le" - értékelt Kékesi Márton, aki az MTI kérdésére úgy reagált, szeretne még ebben az idényben világkupafutamon is versenyezni, de erről még nem egyeztetett sem az edzőjével, sem a szövetség vezetőivel.

Eredmények:
Alpesi sí, férfi műlesiklás, olimpiai bajnok:

Andre Myhrer (Svédország) 1:38.99 perc (47.93 mp/51.06 mp)
2. Ramon Zenhaeusern (Svájc) 1:39.33 (48.66/50.67)
3. Michael Matt (Ausztria) 1:39.66 (49.00/50.66)
...30. Kékesi Márton 1:49.05 (53.49/55.56)

Samsal Dalibor kiesett az első futamban.