Musorujsag
Élő Eredmények

Rebrov hosszabbított a Fradival

m4sport.hu
A Kijevnél már mutatott fel szép eredményeket, most a zöld-fehérekkel teheti meg ugyanezt.
Szerhij Rebrov (Fotó: m4sport.hu) Szerhij Rebrov (Fotó: m4sport.hu)

A Ferencváros labdarúgócsapata meghosszabbította a jelenlegi vezetőedző, Szerhij Rebrov kontraktusát. A tavaly augusztusban érkezett szakember további három évig marad a zöld-fehéreknél. Tavalyi kinevezésekor nem árultak el részleteket a szerződésével kapcsolatban

Rebrov Thomas Dolltól vette át a Fradi irányítását, és első szezonjában bajnoki címet szerzett.

Amint arról a klub honlapja beszámolt, az ukrán szakembernek határozott és célratörő elképzelései vannak a futballról, többek között ennek a hozzáállásnak köszönhetően vettük sikerrel a Bajnokok Ligájában első selejtező fordulónkat a bolgár Ludogorec ellen.

A 45 esztendős szakember játékosként a Dinamo meghatározó labdarúgója volt, de pályafutása során megfordult a Tottenham Hotspur és a West Ham United együttesében is. A játékosként 75-szörös ukrán válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el

További tartalmak