Musorujsag
Élő Eredmények

Harmadik nyári igazolását is bejelentette a Puskás Akadémia

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia FC leigazolta Huszti Andrást a másodosztályú Tiszakécskétől.

A klub közleménye szerint a 18 éves jobbhátvéd két évre írt alá a felcsútiakhoz.

Huszti András (Forrás: pfla.hu) Huszti András (Forrás: pfla.hu)

Huszti András szülővárosában, Pécsen kezdett el futballozni, majd a Haladás akadémiáján nevelkedett, ahonnan tavaly nyáron került Tiszakécskére az NB II. akkori újoncához, melynek színeiben húsz találkozón jutott szóhoz, egy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez.

A Puskás Akadémia szintén kétéves szerződést kötött Sós Bencével, aki a tavaszi szezont még a MOL Vidi FC kölcsönjátékosaként töltötte Felcsúton.

Távozik ugyanakkor a klubtól Liridon Latifi, aki a moldáv bajnok címvédő Sheriff Tiraspol együttesénél folytatja pályafutását. A Puskás Akadémia tájékoztatása szerint az albán szélső egy évre kölcsönbe került Moldova bajnokcsapatához.

A Puskás Akadémia korábban a cseh David Vanecek és a marosvásárhelyi születésű Fülöp Lóránd érkezését jelentette be, így Huszti András a harmadik nyári igazolás.

További tartalmak