Musorujsag
Élő Eredmények

Kikapott és már a kiesés fenyegeti a Paksot

m4sport.hu
Egy gól és egy kiállítás az első félidőben, amik el is döntötték a három pont sorsát.

A Diósgyőr 1-0-ra legyőzte a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszó, vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 29. fordulójában.

A kiesés ellen küzdő miskolciak ezzel megszakították négymeccses nyeretlenségi sorozatukat, a Paks viszont immár hét találkozó óta nem tud győzni, ráadásul egymás után ötödik mérkőzésén volt gólképtelen. A tolnaiak így közel kerültek a kieső zónához.

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Diósgyőri VTK-Paksi FC 1-0 (1-0)
Miskolc, 3269 néző, v.: Iványi
gólszerző: Prosser (27.)
kiállítva: Könyves (36.)
sárga lap: Vernes (57.), Tamás M. (62.), Brkovic (88.), illetve Könyves (34., 36.), Kesztyűs (51.), Bobál D. (77.)
Diósgyőri VTK:
Antal – Polgár, Brkovic, Tamás M. – Sesztakov, Szabó B., Márkvárt, Hasani, Juhar (Korbély, 79.) – Vernes (Mihajlovic, 68.), Prosser (Tóth B., 91.)
Paksi FC:
Nagy G. – Kővári, Bobál, Kesztyűs (Cseke, 80.), Szabó J. – Windecker, Egerszegi, Papp K. (Kecskés, 73.) – Bartha (Simon A., 59.), Könyves, Hahn

Kezdetben mindkét csapat a biztonságra törekedett, a kapuk nem forogtak veszélyben. Aztán a meccs első helyzetét gólra váltották a hazaiak, akik néhány perc múlva emberelőnybe is kerültek, miután Könyves két percen belül kétszer is sárga lapot érően szabálytalankodott. A létszámfölénybe került Diósgyőr innentől kezdve irányította a játékot, a szünetig többször is lehetősége volt megduplázni előnyét, bár nem élt vele.

A második félidőben volt ugyan egyenlítési lehetősége a Paksnak, de többnyire a házigazdák birtokolták a labdát, és veszélyes helyzeteket alakítottak ki, bár újabb gólt már nem sikerült szerezniük. A hajrában leginkább már csak az eredmény tartására törekedtek.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójának eredményei:
Ferencváros-MOL Vidi FC 4-1
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0
Újpest FC-Budapest Honvéd 0-0
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 0-1
Diósgyőri VTK-Paksi FC 1-0
Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 2-1

A tabella:
1. Ferencváros 29 21 4 4 65-21 67 pont
2. MOL Vidi FC 29 17 5 7 46-31 56
3. Debreceni VSC 29 13 8 8 37-32 47
4. Újpest FC 29 12 11 6 36-21 47
5. Budapest Honvéd 29 11 8 10 33-29 41
6. Mezőkövesd Zsóry FC 29 9 8 12 39-38 35
7. MTK Budapest 29 10 4 15 39-46 34
8. Puskás Akadémia 29 10 4 15 31-41 34
9. Kisvárda Master Good 29 8 8 13 30-43 32
10. Paksi FC 29 7 11 11 29-41 32
11. Diósgyőri VTK 29 8 7 14 27-49 31
12. Szombathelyi Haladás 29 7 4 18 27-47 25

A 30. forduló programja:
április 27., szombat:
Újpest FC-Debreceni VSC 17.00 – m4sport.hu
MOL Vidi FC-Puskás Akadémia FC 17.00 – M4 Sport
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 17.00 – m4sport.hu
Paksi FC-MTK Budapest 17.00 – m4sport.hu
Kisvárda Master Good-Szombathelyi Haladás 17.00 – m4sport.hu
Budapest Honvéd-Ferencváros, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30 – M4 Sport

További tartalmak