Musorujsag
Élő Eredmények

„Míg mi próbáltunk focizni, a Vidi csak kontrázgatott” – mondta a PAOK trénere

„Míg mi próbáltunk focizni, a Vidi csak kontrázgatott” – mondta a PAOK trénere

m4sport.hu/prosport.ro/gsp.ro
A PAOK vezetőedzője, Razvan Lucescu a Vidi elleni Európa Liga-vereség után azt mondta, a magyar bajnok visszaállt védekezni és csak rugdalta előre a labdákat.

A PAOK csütörtökön 1–0-ra kikapott a Viditől az Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában, a találkozó után pedig a görög listavezető trénere, Razvan Lucescu nem festett hízelgő képet a magyar bajnokról.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, de minden szempontból uraltuk a találkozót. Őszintén szólva, a két csapat közt az volt a különbség, hogy míg mi próbáltunk focizni, addig az ellenfelünk – amely egyébként nagyon jól megszervezte a védekezését – visszaállt és nem hagyta, hogy helyzeteket alakítsunk ki. A Vidi kizárólag a kontrákra rendezkedett be, és minden labdaszerzés után előrerúgta a labdát, és két ilyenből gólt is szerzett, megnyerve így mindkét összecsapást” – idézi a PAOk mesterét a két román portál, a GSP és a Prosport.

A meccs összefoglalóját a Sport tv engedélyével tettük közzé:

A görögök elleni két sikere után a Vidi második a csoportban, s egy győzelmere van a továbbjutástól, míg a PAOK ezen a téren nagyon nehéz helytbe került.

További tartalmak