Musorujsag
Élő Eredmények

Kuttor: Az a Vidi sokkal szerényebb költségvetéssel nyert kupát

m4sport.hu
A tizenkét esztendeje Magyar Kupát nyert Videoton egészen más körülmények között készülhetett, mégis diadalmaskodni tudott.

A bajnoki címvédő Videoton eddig egyszer, még 2006-ban tudott Magyar Kupát nyerni. Azóta 2016-ben került a legközelebb az ismétléshez, de akkor a döntőben a Ferencváros 4-0-re nyert a fehérváriak ellen. Az idei tervezett menetelésüket a harmadosztályú Cigánd otthonában kezdik Juhászék.

Nem volt egyszerű a 12 évvel ezelőtti döntő, hiszen a rendes játékidőben 2-2-t játszottunk a Vasassal, majd jött a hosszabbítás és a 11-esek” – emlékezett vissza a régi talákozóra Kuttor Attila, aki jelenleg a Mezőkövesd szakmai munkájáért felelős.

Több ezren kísértek el minket a fővárosba, és Fehérváron is hatalmas ünneplést tartottak nekünk. Pedig az nem ilyen hátterű csapat volt sokkal szerényebb költségvetéssel dolgoztunk, többen sérülten léptek pályára, de mi egész másképp álltunk a labdarúgáshoz” – emlékezett vissza Kuttor a kupasikerre.

Csertői Aurél a csapat akkori mestere szerint a teltházas meccs igazi kupahangulatot varázsolt a döntőre. Akkori csapatából Kuttor mellett Horváth Ferenc is élvonalbeli vezetőedző lett. Csertői viccesen úgy fogalmazott azt biztos megtanulták tőle, mit csinált rosszul.

További tartalmak