Musorujsag
Élő Eredmények

Erik Cikos megszólalt a gyűrűmizériával kapcsolatban: Eddig nem volt gond

M4 Sport
Eredetileg kezdőként lépett pályára a DVSC hátvédje, Erik Cikos, azonban gyűrűje miatt kénytelen volt kihagyni az egész összecsapást.

A Debrecen-MTK találkozó hat perccel később kezdődött, Berke Balázs játékvezető ugyanis a kezdés előtt leparancsolta a pályáról a DVSC védőjét, Cikost, akinek gyűrű volt az ujján. Mivel az ékszert több módszerrel sem sikerült levenni a szlovák jobbhátvéd kezéről, a helyén végül Kusnyír Erik kezdett.

A 3-3-as döntetlennel végződött találkozó után a Cikos az M4 Sportnak beszélt a nem mindennapi esetről.

„Sosem történt még velem ilyen, pedig szerintem több mint három éve játszom ebben a gyűrűben. Sehogy sem tudtam levenni a kezemről, mondtam is a játékvezetőnek, azonban azt mondta, nem játszhatok így” – nyilatkozta a 30 éves jobbhátvéd, hozzátette, emlékszik, hogy a Real Madrid legendájának, Raúlnak a gólöröme is olyan volt, hogy a kezén lévő gyűrűt csókolgatta, és senki sem vetette le vele.

„Nem értem, hogy nekem miért nem engedték meg, hogy így focizzak. Próbáltam leragasztani is, de ez sem hatotta meg a játékvezetőt” – elárulta, eddig sosem ragasztotta le, szimplán csak az ékszerben játszott. Egy-egy alkalommal, például egy éve volt olyan játékvezető, aki megkérte, hogy ragassza le, de különösebb gond sosem volt ebből.

„A jövő heti meccs előtt sem fogom levenni, mert egyszerűen tényleg nem tudom. Szóval meglátjuk mi lesz majd, de remélem, hogy a játékvezető úgy dönt, ha leragasztom, akkor mehet a játék” – mondta bizakodva, majd viccesen hozzátette: „más esetben, ennyi volt számomra a szezon”.

Meccs utáni interjújában a Loki vezetőedzője, Herczeg András is kitért a különös esetre: „Nem tudom a szabályzat mit mond. Eddig tudott benne játszani, most a játékvezető nem engedte. Tényleg nem tudom, hogy a szabály, mit mond ilyenkor.”

Az MLSZ aktuális szabálykönyvében az erre vonatkozó rész így szól:

A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami veszélyes.

Mindenfajta ékszer (nyaklánc, gyűrű, karkötő, fülbevaló, bőrpánt, gumipánt, stb.) viselése tilos, azokat le kell venni. Az ékszerek ragasztószalaggal történő lefedése nem megengedett.

Ezek alapján a játékvezető teljes joggal nem engedte játszani Cikost, eddig úgy tűnik a nagyon jóindulatúak voltak vele a bírók.

Cikos mérkőzés kapcsán elmondta, nem elégedett a 3-3-as döntetlennel, mert buta gólokat kaptak, azonban az mindenképp pozitív, hogy vissza tudtak jönni kétgólos hátrányból is és hittek abban, hogy gólt tudnak szerezni.

További tartalmak