Musorujsag
Élő Eredmények

Megszakított meccs és öt gól a Honvéd–Haladáson

MTI/M4 Sport
A Budapest Honvéd 3–2-re nyert a vendég Swietelsky Haladás ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában.

Szakadó esőben kezdődött, 15 perccel később viszont már csak szemerkélőben folytatódott a találkozó, amelyen sokáig a Honvéd irányított, de mezőnyfölényét a 38. percig nem tudta gólhelyzetre váltani. Akkor Gazdag Dániel jó ütemben ugratta ki Danilót, aki két szombathelyi védő között lépett ki, majd a kiszolgáltatott Király Gábor mellett a kapu rövid oldalába helyezett.

A Haladás először a szünet előtt villant, ám az mindjárt egyenlítést is ért. Mészáros ziccerrel egyenértékű helyzetét Gróf még szögletre mentette, a sarokrúgásból beívelt labdát azonban Priskin már a kapu jobb oldalába fejelte.

A második félidőben is a Honvéd irányított, a 67. percben pedig ismét megszerezte a vezetést. Ehhez azonban kellett egy szabadrúgásból kapu elé ívelt labda, és Kamber, aki éles szögből külsővel lőtt a meglepett Király mellett a kapuba. Tíz perc sem telt el, Lukács került helyzetbe, és higgadtan értékesítette a lehetőséget.

A 80. percben Bamgboye az elmélázó kispesti védők között remek fejessel szépített, egy perccel később azonban létszámhátrányba került a vendégcsapat, mert Priskin könyökkel eltalálta Batikot. A hajrában beszorult a házigazda fővárosi együttes, de a Haladás nem tudott egyenlíteni.

A kispestiek sorozatban hetedik meccsükön maradtak veretlenek a szombathelyiekkel szemben, akik a legutóbbi hat összecsapást elveszítették.

OTP Bank Liga, 1. forduló:
Budapest Honvéd-Swietelsky Haladás 3-2 (1-1)
Bozsik-stadion, 1670 néző, v.: Berke
gólszerzők: Danilo (38.), Kamber (67.), Lukács D. (76.), illetve Priskin (45.), Bamgboye (80.)
sárga lap: Skvoric (14.), illetve Jagodics (16.), Benes (53.), Petró (74.)
piros lap: Priskin (81.)

Budapest Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Skvoric – Heffler T., Uzoma – Vadócz, Gazdag (Pölöskei Zs., 85.), Nagy G. – Danilo (Cipf, 91.), Holender (Lukács D., 63.)

Haladás: Király – Schimmer, Kolcák, Benes, Bosnjak (Habovda, 41.) – Grumic, Jagodics – Mészáros, Petró (Németh M., 78.), Lyng (Bamgboye, 71.) – Priskin

További tartalmak