Musorujsag
Élő Eredmények

Horváth Ferenc: Akik ma pályára léptek, mind hősök voltak

m4sport.hu/M4 Sport
A balmazújvárosiak vezetőedzője szerint nem a játék minőségével volt a baj a Haladás elleni 0–0 során.

Horváth az M4 Sportnak elmondta, jól tartották a labdát és helyzeteket is kidolgoztak, ő inkább a sérüléseknek tulajdonítja, hogy nem jött össze a győzelem a Haladás elleni bajnokin.

„Sajnos nagyon kevesen vagyunk. Akik ma pályára léptek, mind hősök voltak” – fűzte hozzá Horváth, aki nagyon büszke csapatára, hiszen a játékosok mindent megtettek a pontszerzésért, amit nagyon is értékel jelenlegi helyzetükben.

„Ezer sebből vérzik a csapatunk, mégis karakterek tudnak maradni a játékosaink” – mondta.

Szombaton is már az első félidőben kényszerűségből kellett cserélnie, ráadásul a 17. percben beszálló Harsányi Zoltán később nagyot ütközött a szombathelyi kapussal, Gyurján Mártonnal. Ezzel gyakorlatilag Rudolf Gergely maradt az egy szem egészséges támadó, nem is sikerült betalálni.

Úgy véli, a semleges nézők a 0–0 ellenére is jól szórakoztak, nagy iram volt, viszont „a végén taktikailag már nem lehetett futballról beszélni”.

További tartalmak