Musorujsag
Élő Eredmények

Júniusban Leekensék ellen tartják vb-főpróbájukat az ausztrálok

MLSZ
Az Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy júniusban újabb két felkészülési mérkőzésen lép pályára a magyar válogatott: 6-án Fehéroroszországban vendégszerepel, majd 9-én hazai pályán fogadja a vb-résztvevő Ausztráliát.

Georges Leekens szövetségi kapitány pénteken küldi először pályára a mieinket, a kazahok elleni bemutatkozást kedden a skótok vendéglátása követi (mindkét találkozót élőben láthatják az M4 Sporton tévében és online), és most már az is biztos, két újabb lehetősége lesz összecsiszolódni a kiválasztott játékosokkal, mielőtt szeptemberben elkezdődik a Nemezetek Ligája, amelyben ősszel a görögökkel, a finnekkel, valamint az észtekkel mérkőzik oda-vissza.

Georges Leekensnek újabb két lehetősége adódott, hogy alaposabban megismerje a játékosokat (fotó: MTI/Illyés Tibor)

„E két mérkőzés is az őszre történő felkészülést szolgálja, így a júniusi két ellenfelünk játéka is rendelkezik olyan jegyekkel, melyek későbbi ellenfeleinknél is megtalálhatóak” – mondta az mlsz.hu-nak Georges Leekens szövetségi kapitány.

A nyári ellenfelek közül a fehéroroszokat még egyszer sem sikerült megvernie a magyaroknak: 2002-ben Gellei Imrével a kispadon Debrecenben mértek ránk alapos, 5–2-es verést, míg a második, mind ez idáig utolsó találkozás, 2013 februárjában 1–1-es döntetlenre végződött a törökországi Belekben. Ezen utóbbin a jelenlegi keretből többek között Kádár Tamás, Dzsudzsák Balázs és Böde Dániel is játszott.

Ausztrália legjobbjai ellen ugyancsak két meccsen még ennyi sikerélmény sem jutott. Mindkétszer Budapesten csapott össze a két csapat: 1997-ben Csank János együttese 3–1-re, három esztendővel később Bicskei Bertalané 3–0-ra maradt alul.

A kontinensnyi ország válogatottja novemberben Hondurast felülmúlva, pótselejtezőn jutott ki a 2018-as világbajnokságra. Az oroszországi torna előtt Európába érkezve a Groupama Arénában tartja a főpróbát. A vb-n Franciaországgal, Dániával és Peruval szerepel a C csoportban.

A magyar válogatott 2018-as programja:

március 23., felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

március 27., felkészülési mérkőzés: Magyarország–Skócia

június 6., felkészülési mérkőzés: Fehéroroszország–Magyarország

június 9., felkészülési mérkőzés: Magyarország–Ausztrália

szeptember 8., UEFA Nemzetek Ligája: Finnország–Magyarország

szeptember 11., UEFA Nemzetek Ligája: Magyarország–Görögország

október 12., UEFA Nemzetek Ligája: Görögország–Magyarország

október 15., UEFA Nemzetek Ligája: Észtország–Magyarország

november 15., UEFA Nemzetek Ligája:Magyarország–Észtország

november 18., UEFA Nemzetek Ligája: Magyarország–Finnország

A magyar válogatott valamennyi idei találkozóját élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

További tartalmak