Musorujsag
Élő Eredmények

A Liverpoolban kispados Lovren örül, hogy bezárt az átigazolási piac

A Liverpoolban kispados Lovren örül, hogy bezárt az átigazolási piac

MTI
Dejan Lovren, a Liverpool horvát válogatott labdarúgója klubcsapatában nem elégedett kispados játékosként, annak viszont örül, hogy bezárt az átigazolási piac.

A 30 éves középső védő – aki a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő horvát válogatott tagjaként a szlovákok elleni pénteki, valamint az azeriek elleni hétfői találkozóra készül – nyári kálváriájáról a Sportske Novosti horvát újságnak nyilatkozott.

Elmondta: valóban szó volt arról, hogy távozik a csapattól, amelyben posztján Virgil van Dijk, Joël Matip és Joe Gomez is megelőzi őt a sorban Jürgen Klopp vezetőedzőnél. Lovren után a nyáron olasz együttesek, az AS Roma és az AC Milan érdeklődtek intenzíven, de a német szakember és az angol klub is ragaszkodott ahhoz, hogy maradjon.

„Fellélegeztem, amikor véget ért az átigazolási időszak. Belefáradtam abba, ahogy minden nap arról olvastam és hallottam: elmegyek Liverpoolból vagy ott maradok” – mondta Lovren.

„Mindenhol azt írták: Dejan itt van, Dejan ott van, csak éppen én nem tudtam erről semmit. Ez nagyon bosszantott. Valóban szerettem volna váltani, így fontolóra vettem a távozást, de ez nem történt meg végül. A Liverpoolnál ugyanis azt mondták, hogy szükség van rám, én pedig elfogadtam ezt” – nyilatkozta.

Kiemelte: nem tartja magát olyan típusú játékosnak, aki elücsörög akár a kispadon is, csak a pénzét kapja meg.

„Néhányan körülöttem azt javasolták nekem, hogy ne törődjek ezzel. Egy nagy klub játékosa vagyok, fogjam be a számat, csináljam a dolgom és tegyem el a fizetésemet. De én nem vagyok boldog, ha a kispadon kell ülnöm” – hangsúlyozta.

Hozzátette: annak viszont örült, hogy a Liverpool mindig támogatta, és ezért is tisztelettel tartozik a klubnak.

„Klopp azt mondta nekem: figyelj, haver, topkategóriás játékos vagy, nem adhatunk kölcsönbe, szükségünk van rád” – nyilatkozta a labdarúgó.

Lovren 2014 nyarán igazolt a Liverpoolhoz, szerződése még két évig köti a klubhoz. A vb-ezüstérmes labdarúgó öt idényen át alapembernek számított, az előző szezonban viszont sérülései miatt kiegészítő szerepet kapott csak a Bajnokok Ligája-győztes együttesben.

A most zajló idényben a Liverpool már hat mérkőzést játszott, a védő csak az elsőn – augusztus elején, a Manchester City elleni, büntetőpárbajban elbukott angol Szuperkupa-mérkőzésen – volt kispados, a többi találkozón a keretbe sem került. Csapata a négy bajnoki összecsapását megnyerte, az európai Szuperkupa-találkozón pedig büntetőpárbajban kerekedett a Chelsea fölé.

Borítókép: Dejan Lovren a Liverpool–Newcastle bajnokin 2018. december 26-án (Fotó: EPA/Peter Powell)

További tartalmak