Musorujsag
Élő Eredmények

Sarri kihagyja a Juve–Napoli rangadót (is)

m4sport.hu
A Juventus csütörtökön hivatalos honlapján közölte, vezetőedzőjük, a tüdőgyulladással bajlódó Maurizio Sarri kifogástalan felépülése érdekében nem ül le a kispadra a Serie A első két fordulójában.
(fotó: EPA/WALLACE WOON)

A címvédő és sorozatban kilencedik olasz bajnoki győzelmére készülő Juventus a Parma vendégeként kezdi a 2019/20-as szezont (08.24.), a második fordulóban pedig Sarri korábbi csapatát és egyik legnagyobb riválisát, a Napolit fogadja (08.31.).

A klub közleménye szerint az előző szezonban a Chelsea-t Európa Liga-győzelemig vezető Sarri gyógyulása biztató ütemben halad, de a biztonság kedvéért nem siettetik a szakember visszatérését.

Sarrit másodedzője, Giovanni Martusciello helyettesíti majd az oldalvonal mellett, korábban az Empolinál is együtt dolgoztak, majd amikor Sarri a Napolihoz szerződött, ő vette át a helyét a vezetőedzői poszton. 2017 és 2019 között az Internél volt Luciano Spalletti segítője.

További tartalmak