Musorujsag
Élő Eredmények

Az Atalanta és az Inter indulhat a BL-ben

mti
Az Atalanta és az Internazionale indulhat a Bajnokok Ligája következő idényében, az Empoli pedig kiesett az élvonalból az olasz labdarúgó-bajnokság zárófordulójának vasárnapi eredményei alapján.

A 38. fordulóban négy csapat küzdött két BL-helyért, négy pedig a kiesés elkerüléséért. Az egyik legfontosabb kérdés volt, hogy a bajnok Juventus és a már biztosan második Napoli mellett kik képviselik az olaszokat ősszel a Bajnokok Ligájában. Erre négy csapatnak, az Atalantának, az Internazionalénak, az AC Milannak és az AS Romának volt még esélye, de a felsoroltak közül csak az első kettőnek volt saját kezében a sorsa.

Mario Pasalic, az Atalanta játékosa ünnepli gólját a Sassuolo elleni bajnoki mérkőzésen 2019. május 26-án (Fotó: EPA/Paolo Magni) Mario Pasalic, az Atalanta játékosa ünnepli gólját a Sassuolo elleni bajnoki mérkőzésen 2019. május 26-án (Fotó: EPA/Paolo Magni)

Az Inter 2-1-es diadala végül a milánóiak BL-szereplését és a vendégek kiesését eredményezte. A kupadöntős Atalanta pedig – amely a Sassuolót verte 3-1-re – története során először indulhat el a legrangosabb európai kupasorozatban.

Ami az alsóházat illeti, az élvonalból már korábban kiesett a Frosinone és a Chievo, hozzájuk csatlakozott vasárnap az Empoli.

A már bajnok Juventus kikapott a Sampdoria vendégeként. A Serie A-ban sorozatban nyolcadik aranyérmüket begyűjtő torinóiak a 85. és a 91. percben kapott gólokkal maradtak alul Genovában, s ez volt a távozását a múlt héten bejelentő vezetőedző, Massimiliano Allegri búcsúmeccse.

Az európai kupaszereplésről lemaradó csapatok mérkőzésén a Torino 3-1-re legyőzte a vendég Laziót. A Torino ezt megelőzően 2013 decemberében győzte le otthon a Laziót, pályaválasztóként azóta a bajnokságban két döntetlen mellett kétszer kikapott a fővárosiaktól.

Serie A, 38. (utolsó) forduló:
Internazionale-Empoli 2-1 (0-0)
Fiorentina-Genoa 0-0
SPAL-AC Milan 2-3 (1-2)
AS Roma-Parma 2-1 (1-0)
Atalanta-Sassuolo 3-1 (1-1)
Cagliari-Udinese 1-2 (1-0)
Sampdoria-Juventus 2-0 (0-0)
Torino-Lazio 3-1 (0-0)

szombaton játszották:
Bologna-Napoli 3-2 (2-0)
Frosinone-Chievo 0-0

A végeredmény:
1. Juventus 38 70-30 90 pont – Bajnokok Ligája csoportkör
2. Napoli 38 74-36 79 – Bajnokok Ligája csoportkör
3. Atalanta 38 77-46 69 – Bajnokok Ligája csoportkör
4. Inter 38 57-33 69 – Bajnokok Ligája csoportkör
5. AC Milan 38 55-36 68 – Európa-liga csoportkör
6. AS Roma 38 66-48 66 – Európa-liga selejtező
7. Torino 38 52-37 63
8. Lazio 38 56-46 59 – Európa-liga csoportkör (kupagyőztesként)
9. Sampdoria 38 60-51 53
10. Bologna 38 48-56 44
11. Sassuolo 38 53-60 43
12. Udinese 38 39-53 43
13. SPAL 38 44-56 42
14. Parma 38 41-61 41
15. Cagliari 38 36-54 41
16. Fiorentina 38 47-45 41
17. Genoa 38 39-57 38
18. Empoli 38 10 8 20 51 70 38 – kiesett
19. Frosinone 38 5 10 23 29 69 25 – kiesett
20. Chievo 38 2 14 22 25 75 17 – kiesett
A Chievótól három pont levonva.

További tartalmak