Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Elvehetik Ukrajna pontjait, Luxemburg vezetheti a címvédő csoportját

m4sport.hu/O Jogo
Az Európa-bajnoki selejtezők B csoportjában jól kezdett az ukrán válogatott. Két forduló után négy ponttal a kvintett élén áll. Első mérkőzésükön egy bravúrosnak mondható döntetlent értek el a címvédő Portugáliával, majd Luxemburg vendégségében, ha nem is könnyen, de sikerült kicsikarniuk a győzelmet. Egy honosított játékos vélhetően jogosulatlan szerepeltetése miatt viszont elveszíthetik a megszerzett pontokat, és Luxemburg ugorhat a csoport első helyére.
 

Gondban lehet az ukrán válogatott Júnior Moraes szerepeltetése miatt. A Brazíliában született középpályás múlt kedden kapta meg az ukrán állampolgárságot. Hétfőn este, miután lefújták Luxemburgban a 2-1-es győzelemmel véget ért selejtezőt, felhőtlen volt a boldogság a nemzeti csapatnál, hiszen a megszerzett négy ponttal azt a csoportot vezette, amelyben címvédőként Portugália is szerepel.

Egy nappal később viszont komoly viharfelhők gyülekeznek az ukránok fölött, ugyanis a portugál O Jogo szerint kiderült, hogy a Sahtar Donyeck játékosa miatt nem teljesítették a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) egyik szabályát, amely szerint az a labdarúgó, aki új állampolgárságot kap, csak akkor képviselheti a nemzetet a válogatottban, ha 18. életévének betöltése után legalább öt évet élt megszakítás nélkül az érintett szövetség országában.

Júnior Moraes esetében ez okozhat gondot. A Metallurg Donyeck 2012 júliusában szerződtette az akkor még brazil játékost, azaz már jóval több, mint öt éve. Viszont 2017 februárjában tett egy kis kínai kitérőt a Tianjin Teda csapatánál. Ekkor négy éve és nyolc hónapja élt Ukrajnában. Kínában mindössze négy hónapot töltött, majd visszaért az országba, a Dinamo Kijevhez, ahonnan később a Sahtar Donyeckbe igazolt.

Azt a feltételt, hogy öt évet kell élnie az országban, teljesítette, azt viszont nem, hogy folyamatosan, ebbe pedig belekapaszkodhat a portugál és a luxemburgi válogatott is.

A címvédők ellen csereként állt be a második félidő derekán, a miniállam válogatottja ellen végigjátszotta a mérkőzést.

Bár ez nem befolyásolja a várható vizsgálatot a megnyert pontokkal kapcsolatban, de Moraes egy különleges engedéllyel kapta meg az ukrán útlevelet, amelyet maga az ukrán elnök, Petro Porosenko érvényesített aláírásával.

A FIFA-nak és az UEFA-nak (Európai Labdarúgó Szövetség) – utóbbi, mint a selejtezősorozat szervezője – meg kel vizsgálnia, hogy történt-e a játékos esetében szabálytalanság vagy sem. Amennyiben megerősítést nyer, hogy Moraes jogosulatlanul lépett pályára az ukrán válogatottban, akkor vélhetően a zöld asztalnál a két mérkőzést az érintett válogatottak – Portugália és Luxemburg – 3-0-s győzelmével hagyják jóvá.

Joel Wolff, a luxemburgi szövetség főtitkára jelezte is, hogy megóvják a mérkőzést.

„Még a mai nap folyamán (kedden) óvást nyújtunk be az UEFA-nak.”

A portugál szövetség is hasonló lépésre készül.

Két forduló után – lássunk csodát – Luxemburg állna a B csoport élén.

Borítókép: Junior Moraes a 76. percben lépett pályára Portugália ellen élete első fellépésén az ukrán válogatottban. Sokba kerülhet a csapatnak. (Fotó: EPA/JOSE SENA GOULAO)