Musorujsag
Élő Eredmények

Norris magabiztosabb az F1-es autóban, mint volt az F2-esben

Norris magabiztosabb az F1-es autóban, mint volt az F2-esben

GMM
Bár sokkal nehezebb és megterhelőbb az irányítása, a McLaren újonca, Lando Norris jóval magabiztosabbnak érzi magát egy Forma–1-es autó volánja mögött, mint a tavalyi szezon során a Forma–2-es gépben.

Norris elképesztően gyorsan megérkezett a királykategóriába, miután minden nevelőszériában le tudta tenni névjegyét. Ezek közül talán az utolsó szinten, az F2-ben volt a legkevésbé meggyőző annak ellenére, hogy első nekifutásra bajnoki ezüstérmet szerzett. Ezt korábban a McLaren vezetői is elmondták, szerződtetésével viszont nem akartak várni, F1-es tesztjei ugyanis meggyőzőek voltak.

És valóban! Miközben Norris az F2-ben néhányszor valóban a vártnál „szürkébb” eredményt hozott, királykategóriás tesztjei után nem győzték dicsérni őt, a szabadedzéseken pedig sokszor le kellett állítani, annyira beleélte magát a vezetésbe, és annyira gyors tudott lenni az F1-essel.

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)

A fiatal pilóta egyik friss nyilatkozata is összevág ezzel. „Egyértelmű, hogy nem könnyebb (az F1-est vezetni) és nem akarok félreértés okozni ezzel, de magabiztosabb vagyok ebben az autóban és a Forma–1-ben” – jelentette ki. „Nemcsak azért, mert egészen jól megyek, mert az év elején még eléggé nehéz volt egy kört is összeraknom, mégis magabiztosabban éreztem magam az F1-es autóban, mint a Forma–2-esben” – magyarázta.

Egészen pontos magyarázatot erre egyébként ő maga sem talált, úgy áll tehát a dolog, hogy a Forma–1 egészen egyszerűen jobban illik az ő vezetési stílusához, mint az F2. „Nem azért érzem magam kényelmesebben ebben az autóban, mert könnyebb lenne, vagy bármi hasonló, egészen egyszerűen csak sokkal jobban érzem magam a volán mögött” – fogalmazott.

„Egészen tiszta a képlet: ebben az autóban jobban érzem magam, magabiztosabb vagyok és így sokkal jobban érzem azt is, hol vannak a határok, meddig mehetek el, és mikor maradok még ezeken a határokon belül. És aztán ott van még a csapatmunka is, az, hogy nagyon komolyan készültünk erre a szezonra” – folytatta a 19 éves versenyző, aki hamar meggyőzte a szakértőket, első 10 futamán ugyanis többször ért el kiugró eredményt, és tapasztaltabb csapattársával is tartja a lépést.

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak