Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon több csapattal is tárgyal

Ocon több csapattal is tárgyal

Top Gear
Örül, hogy a Mercedes úgy határozott, elengedi a kezdt, ha nem lesz hely számára az istállónál a következő évben, és jelenleg több csapattal is tárgyal a 2019-es szezon eseményeit a kispadról figyelő Esteban Ocon.

Tavaly, amikor Valtteri Bottas pocsék formában zárta az évet, és a Mercedes leszögezte, ha idén sem javít, szerződését nem fogják meghosszabbítani, úgy tűnt, Oconnak jó esélyei lesznek a címvédő csapatnál, a finn márkatárs azonban összeszedte magát 2019-re, megnehezítve ezzel a rajtrácsra visszavágyó fiatal versenyző dolgát.

Bár a Mercedes hivatalos bejelentést még nem tett Bottas jövőjéről, a sportigazgató, Toto Wolff a Brit Nagydíj után kijelentette, a silverstone-ban mutatott erős teljesítménynek köszönhetően a finn egy lépéssel ismét közelebb került a hosszabbításhoz.

Esteban Ocon (Fotó: XPB) Esteban Ocon (Fotó: XPB)

Ezt megelőzően Oconról is beszélt, akinek hajlandó lenne elengedni a kezét, ha 2020-ban nem lesz számára hely a Mercedes kötelékén belől. „Ez fantasztikus!” – reagált főnöke kijelentésére a francia pilóta. „Ez azt jelenti, hogy Toto és a csapatom teljes mértékben támogat engem, és azt akarják, hogy mindenképpen visszatérjek a rajtrácsra. Amikor ezt hallom, nagyon különleges érzés fog el. Ők tényleg hisznek bennem” – tette hozzá.

Ami pedig a folytatást illeti, menedzsmentje több vasat tart a tűzbe. Ezt ő maga árulta el, amikor a tárgyalásokról kérdezték. „Több különböző csapattal is egyeztetünk. Most csak egyeztetünk, megtanultam, hogy addig, amíg nincs aláírva a szerződés, semmi sem biztos” – utalt a tavalyi évre, amikor úgy tűnt, a Renault leigazolja őt, Daniel Ricciardo érkezése azonban mindent keresztülhúzott.

„De lesznek lehetőségek. Még dolgoznunk kell, hogy lássuk, melyik lesz elérhető a 2020-as szezonra. Jelenleg azonban úgy tűnik, minden a helyes irányba halad” – magyarázta diplomatikusan a Force India korábbi versenyzője.

A Mercedesen kívül a sajtóhírek szerint Ocon számára a Renault is jó opció lehet, a franciák ugyanis ismét érdeklődnek iránta. A két gyári csapat mellett állítólag a Williamsnél és a Haasnál is lehet esélye. Az előbbi istállónál az eddig alulteljesítő Robert Kubicát válthatná, az utóbbinál pedig adott esetben mindkét versenyző (Romain Grosjean és Kevin Magnussen) helye is felszabadulhat, a vezetőség ugyanis nem tűnik túlságosan elégedettnek idei teljesítményükkel.

Kevin Magnussen és Esteban Ocon (Fotó: XPB) Kevin Magnussen és Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak