Musorujsag
Élő Eredmények

Piros glóriával tiszteleg a Mercdes Lauda előtt

Piros glóriával tiszteleg a Mercdes Lauda előtt

Motorsport
A Mercedes autói pirosra festett glóriával folytatják a monacói hétvégét, ezzel (is) tisztelegve Niki Lauda emléke előtt, aki az utóbbi években tanácsadóként dolgozott a csapatnál, és volt annak egyik legfontosabb figurája.

A németek már csütörtökön jelezték, a hétvégén Lauda előtt szeretnének tisztelegni, ennek pedig a külsőségekben is jelét adták: a két autóra orrkúpjára már az első szabadedzésen fölkerült a „Köszönjük, Niki” felirat, a motorborításon megjelenő csillagok közül pedig az egyiket vörösre festették (ez a szín összeforrott Laudával az osztrák eredményes pályafutása során).

Elmondták, a hétvége során további, a tanácsadóra emlékeztető elemek kerülnek majd fel az autóra, amint több idejük lesz ezek elkészítésére. Pénteken már ki is derült, mivel készülnek: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autójának glóriáját is pirosra festették.

Fotó: XPB Fotó: XPB

A fejvédő eszköz eredetileg fekete lenne a két Mercedesen (a szabadedzéseken még ezeket használták), a folytatásban viszont már Lauda „színét” fogják viselni. A glória belsejében egy üzenetet is elhelyeztek (Niki, hiányzol), vasárnapig pedig ígéretük szerint további kiegészítések várhatóak.

Lauda korábbi csapata, a McLaren – ahol utolsó világbajnoki címét szerezte 1984-ben – szintén nagyobb felületen emlékezik az osztrák legendára. Az autók légbeömlőjére került egy győzelmi koszorút ábrázoló matrica, amiben a háromszoros bajnok neve látható, valamint az 1949-2019 felirat, a gépek orrán pedig egy RIP Niki (nyugodj békében, Niki) matrica található.

Kép: M4Sport Kép: M4Sport
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak