Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica egyetlen pole-jából merít erőt

Kubica egyetlen pole-jából merít erőt

Williams
Bár jóformán semmi esélye sincs arra, hogy megismételje akkori eredményét, Robert Kubica pályafutása első és egyetlen rajtelsőségéből merít erőt a hétvégén rendezendő Bahreini Nagydíj előtt.

Hosszú és kitartó küzdelem után Kubica visszatérhetett a királykategóriába 8 éves „távollétét” követően, az első verseny azonban nagyon nem a tervek szerint alakult, és a Williams formáját látva sok jóra egyelőre a folytatásban sem számíthat. A csapat autója ugyanis még mindig a leglassabb a mezőnyben, sőt Melbourne-ben az utolsó előttitől is jócskán elmaradt.

Persze a háttérben már dolgoznak a megoldáson, Ausztráliában pedig elmondták, az év eleji késés miatt a szezonnyitó egyfajta teszt volt számukra, és lehet, a következő futamokra is így tekintenek majd, eredményeik tehát idővel javulhatnak.

Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)

Bahreinben viszont nem várható komoly előrelépés, Kubica viszont egy korábbi szép emlékből, a 2008-as rajtelsőségből merít erőt, ami pályafutása eddigi egyetlen F1-es pole-ja volt. „Vannak szép emlékeim Bahreinről, hiszen itt szereztem meg az első és az utolsó rajtelsőségem, szóval már várom a hétvégét” – kezdte a lengyel, aki 11 évvel ezelőtt a BMW gyári versenyzője volt (egyetlen futamgyőzelmét is abban a szezonban szerezte a kanadai hétvégén).

„A pálya teljesen más, mint az ausztrál, szóval másfajta kihívással szembesülünk majd, ideértve a növekvő hőmérsékletet és a pálya karakterisztikáját is. Pár dolgot fel kell fedeznem, de nagyon jól ismerem a pályát. Több kigyorsítás és komolyabb fékpont is van, szóval az autónknak nagyon stabilnak kell lennie fékezéskor és jó tapadással kell bírnia” – magyarázta.

Mivel korábbi tapasztalatai alapján ő is kedveli a pályát, a csapattárs, George Russell is várja a hétvégi futamot. „Izgatottan megyek Bahreinbe, mert nagyon szeretem a pályát. Már várom, hogy újra F1-es autóba üljek. Ez egy agresszív pálya, szóval általában jót lehet versenyezni rajta. A hőmérséklet és a komolyabb gumikopás miatt nagyon oda kell figyelni az autó beállítására. Mindent összevetve készen állok a kihívásra és örömmel ülök vissza a volán mögé” – nyilatkozta.

Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak