Musorujsag
Élő Eredmények

Főnöke nem érti, miért tartják vadnak Magnussent

Főnöke nem érti, miért tartják vadnak Magnussent

GMM
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner nem érti, miért titulálja az istálló versenyzőjét, Kevin Magnussent sokan a mezőny egyik legvadabb pilótájának, ahogyan azt sem, miért gondolják azt, hogy teljesítménye visszaesik az évad második felére.

Magnussent sokan kritizálták az utóbbi években agresszív vezetési stílusa miatt – a leggyakrabban Fernando Alonso emelte fel a hangját a dán ellen, akivel a szezon második felében többször szócsatába is keveredett. A spanyol többször nevezte őt sportszerűtlennek és veszélyesnek, utóbbi kijelentésével pedig más riválisok is egyetértettek (például Pierre Gasly és Nico Hülkenberg).

Főnöke, Günther Steiner a szezon során több alkalommal is védelmébe vette a dánt, mondván ellenfelei felfújják a vele kapcsolatos kritikákat, most pedig kijelentette, a statisztikák alapján egyenesen érthetetlen, miért tartják vadnak őt.

Günther Steiner (Fotó: XPB) Günther Steiner (Fotó: XPB)

„Valamiért kialakult róla ez a vélemény, és itt az eredménye: ez a srác egyszerűen csak vad” – kezdte a tapasztalt szakember. „És ez így rossz. Mert nézzék csak meg a statisztikákat. Objektívnek kell lennünk, nem lehetünk szubjektívek. Az az objektív, ha megnézzük hány büntetőpontja van” – utalt arra, hogy ezen a listán a rossz híre ellenére Magnussen nem tartozik a közvetlen „élmezőnybe”.

Steiner azokat sem érti, akik szerint versenyzője a szezon második felére általában kienged (tény, 2018-ban papíron jobbak voltak az eredményei az évad elején). „Itt van ez a dolog azzal kapcsolatban, hogy az idény második felében rossz, ez mégis honnan ered? A második félévben is voltak jó versenyei. Annyira jó lett volna, mint az első félévben? Nem. De ettől még nem vonnám le ezt a következtetést. Nem olyan rossz ő, mint beállítják. Ő egészen egyszerűen egy versenyző, aki versenyez, és megharcol a pozíciójáért” – hangsúlyozta.

Kritikából Magunssen csapattársának, Romain Grosjeannak is kijutott, aki pont az év elején nyújtott a vártnál gyengébb teljesítményt – végül azonban magára talált, és a szerződéshosszabbítást is kiharcolta. Noha ő maga is tudta, a francia tud jobbat is, Steiner szerint az ő helyzetét is felfújták néhány hiba után. „Ha beszélnek vele, kérdezzék a kulcsról. Elveszítette, aztán megtalálta. Nem is tudom, mi volt vele. Őszintén. De formába jött, és azóta újra jó” – fogalmazott.

Romain Grosjean, Kevin Magnussen és az új Haas (Fotó: XPB) Romain Grosjean, Kevin Magnussen (Fotó: XPB)
Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak