Musorujsag
Élő Eredmények

Még idén ki akar próbálni 2019-es megoldásokat Hamilton

Még idén ki akar próbálni 2019-es megoldásokat Hamilton

Autosport
Bár még javában tart az idei címért folyó küzdelem, Lewis Hamilton már arra ösztökéli a Mercedest, hogy próbáljon ki pár 2019-es fejlesztést is.

Szoros és kiélezett fejlesztési verseny bontakozott ki idén a Mercedes és a Ferrari között. A címvédő csapat az utóbbi időben jelentős előnyre tett szert riválisával szemben, ám hiába a differencia, jelezték, hogy a tempóból a szezon végéig nem fognak visszavenni. Toto Wolff Szingapúrban különösen büszke volt a csapatára, hiszen autójuk egy olyan pályán bizonyult a legütőképesebbnek, amely a korábbi években a gyengéjüket jelentette. A csapatfőnök szerint pole-juk és győzelmük igazolta, hogy mérnökeik végérvényesen megértették és megoldották korábbi problémáikat.

Hamilton szerint nem lesz megállás, a gárda nagy lendületet kapott. „Inspirálónak tartom, milyen energiák jellemzik a csapatot a megbeszéléseken. Az évet jó érzésekkel kezdtük, de aztán voltak bizonyos problémáink az autónk megértésével, az eszközök használatával, a gumikkal, az egyensúllyal. Ekkor jött pár elfogadható verseny, de aztán szerencsére újra ráleltünk a helyes útra. Egyre jobbak leszünk az autó megértésében, és abban is, hogyan használjuk ki a lehetőségeinket. Sokkal jobb a helyzetünk, mint hat futammal ezelőtt, amikor még kétségeink voltak. Mostanra már kitaláltuk, hogyan működik ez az autó, és tudjuk, hogy mikor mit kell tennünk” – mondta munkájukról a négyszeres világbajnok.

Lewis Hamilton (fotó: XPB) Lewis Hamilton (fotó: XPB)

Bár nyilvánvalóan az idei címvédés a legfőbb célja, Hamilton azt szeretné, ha ezt a nagy lendületet 2019-re is megőriznék, ezért arra kérte csapatát, hogy a bajnoki küzdelem ellenére se szorítsa háttérbe a jövő évi felkészülést. „A megbeszéléseken javasoltam pár dolgot a jövő évi autóhoz is. Tudom, hogy min kell még javítanunk. Buzdítom a fiúkat, hogy mivel bizonyos dolgokat mostanában kell véglegesíteniük, teszteljünk a következő évre már most. Megkérdeztem tőlük, nem lehetne-e előrébb hozni valamit, hogy nem próbálhatnék-e ki olyan elemeket a versenyhétvégén, amiken sokáig kell dolgozniuk. Szeretném érezni őket már a nagydíjhétvégéken, nem akarok februárig vagy márciusig várni rá. A téli teszteken kezdeni túl késő, ezért próbálom ösztökélni a fiúkat” – magyarázta a brit.

Ezzel azt szeretné elkerülni, hogy 2019-ben beragadjanak a rajtnál. A következő évben jelentős aerodinamikai változások jönnek, hiszen a könnyebb előzés érdekében módosítják a szárnyak és fékhűtések kialakítását, amik a mérnököket az eddigi koncepció alapos újragondolására kényszerítik.

Borítókép: Lewis Hamilton (fotó: XPB)

További tartalmak