Musorujsag
Élő Eredmények

Megbüntették Vettelt, oda a harmadik rajtkocka!

Megbüntették Vettelt, oda a harmadik rajtkocka!

FIA
Változott az Osztrák Nagydíj rajtsorrendje, miután Sebastian Vettelt három rajthelyes büntetéssel sújtotta az FIA!

Bűnösnek találta Sebastian Vettelt az FIA versenybírósága Carlos Sainz Q2-es feltartása ügyében! A német ellen azért indult vizsgálat az ausztriai időmérő után, mert gyorskörének befejezése után úgy haladt lassan a versenyíven, hogy nem volt tekintettel a gyorskörre készülő ellenfele érkezésére. A ferraris az egyes kanyarban a bukótérbe kényszerítette a Renault-t.

Az FIA a háromnegyed órával az időmérő vége után megejtett meghallgatáson úgy ítélte meg, a négyszeres világbajnok vétett a szabályok ellen, ezért három rajthelyes hátrasorolással büntette őt. Mindez azt jelenti, hogy Vettel a harmadik helyett csak a 6. rajtkockából várja a vasárnapi verseny (14:30, DUNA – élő) rajtját.

A bíróság  hivatalos indoklása:

„Az 5-ös rajtszámú autó (Vettel) befejezte a gyorskörét, és levezető körön volt, ezért utazó sebességgel haladt az első kanyar felé a versenyíven. A versenyző elismerte, hogy megelőzte az 55-ös rajtszámú autót (Sainz) a 7-es és a 8-as kanyar között, de azt gondolta, hogy utána ki fog állni a boxba. Ennek ellenére az 55-ös autó egy gyorskörre készült, és gyorsan közelített az 5-öshöz a célegyenesben, az 1-es kanyar felé.”

„Bizonyítékként az 55-ös autó versenyzője azt állította, úgy érezte, hogy az 5-ös autó vezetője teljességgel nem volt tudatában a szándékának. Ezt az 5-ös autó vezetője is elismerte, aki azt mondta, nem látta az 55-ös autót a visszapillantójában, és a csapata sem informálta őt a közeledéséről a rádión keresztül. Utóbbit a csapat képviselője is megerősítette.”

„A bíróság úgy véli, hogy dacára a rádiós figyelmeztetés hiányának, az 5-ös autó vezetőjének a visszapillantó által biztosított rossz láthatóság tudatában nem szabadott volna lassítania a versenyíven egy levezető körön. 2016-tól visszanézve az összes vélt feltartási esetet, a 3 rajthelyes büntetés összhangban van a múltbeli hasonló incidenseknél kiszabottal.”

A közleményben az FIA szokás szerint felhívta a figyelmet, hogy az érintetteknek jogukban áll fellebbezni az ítélet ellen.

Sebastian Vettel és Carlos Sainz (fotó: XPB) Sebastian Vettel és Carlos Sainz (fotó: XPB)

Vettel a meghallgatás előtt azt nyilatkozta, nem volt szándékos a feltartás, bocsánatot kért Sainztól, és örült annak, hogy a történteknek nem volt hatása a spanyol időmérős eredményére. Sainz eközben úgy fogalmazott, nem hibáztatja ellenfelét, mert már ő is került ilyen helyzetbe, és azzal is kibékülne, ha Vettelt futni hagynák.

A bajnokságban 14 pontos hátrányban lévő németnek igen nagy érvágás a harmadik rajtkocka elvesztése. Mivel az ultralágy gumin rajtol, jó esélye volt arra, hogy legalább megszorongassa a Mercedeseket az első métereken, így viszont két lassabb autó, Romain Grosjean és Max Verstappen mögé kerül, s onnan kell majd felzárkóznia.

Forma-1 Osztrák Nagydíj időmérő edzés ismétlés: 23:30, M4 Sport Forma-1 Osztrák Nagydíj időmérő edzés ismétlés: 23:30, M4 Sport
Borítókép: Sebastian Vettel (fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vizsgálat indult Vettel ellen!
Vizsgálatot indított az FIA az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén Carlos Sainzot feltartó Sebastian Vettel ellen.
Carlos Sainz