Musorujsag
Élő Eredmények

Válsághangulatra első sor: miért a Mercedes feltámadása?

Válsághangulatra első sor: miért a Mercedes feltámadása?

Auto Motor und Sport, FIA, Sky Sports, Motorsport-Total
Ennyit érne az új motor? Vagy a vékonyított gumikon múlik? A Mercedes szerint több oka is van annak, hogy a két hete még válságot kiáltó gárdájuk Franciaországban újra domináns formát mutat.

„Az edzés egészen sima volt, hogy őszinte legyek, egyszerű” – nyilatkozta Lewis Hamilton a Francia Nagydíjon megszerzett pole-ja után. Éles fordulat ez ahhoz képest, hogy két hete Kanadából még úgy távozott a Mercedes, hogy a vészharangot kongatta, válságot emlegetve.

„Visszatértünk” – jelentette ki örömittasan Niki Lauda közvetlenül a leintés után megkönnyebbülve. De valóban visszatérés volt ez, vagy egyáltalán el sem tűntek?

Tekintve, hogy az előző két gyengébb versenyüket megelőzően Barcelonában ugyanolyan magabiztossággal domináltak, mint most az első sor kisajátításakor, akár csak az élmezőnyre idén jellemző formaingadozásként is felfoghatjuk ezt, ám a címvédőnél érezhetően másképp látják a helyzetet. „Régóta dolgoztunk már ezért, és látható, mekkora nyomást jelent, hogy ilyen szoros az élmezőny. A kettős siker ezért is ennyire nagyszerű” – állapította meg Hamilton.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Az egyetlen hajszál a levesben Valtteri Bottas pénteki második edzésen látott kényszerszünete volt. A finn mindössze 7 kört teljesített a hűtőrendszere hibája miatt, és így nem igazán tudott felkészülni az időmérőre és a futamra, ami egy új pályán különösen fájdalmas tud lenni.

Ehhez képest a kevesebb mint 2 tizedes hátránya még úgy sem tűnik rossznak, hogy tudható, Hamilton utolsó köre nem sikerült tökéletesen. „Nálam hiányzott a pályaidő a második szabadedzés miatt, és a harmadik edzésen is csak korlátolt körszámot teljesítettünk, ezért az időmérőn végig úgy éreztem, lépéshátrányból kell felzárkóznom. Menetről menetre javítottam. A vége egészen rendben volt, de nem volt tökéletes” – nyilatkozta a finn, aki elárulta, ő is blokkolta a kerekét a harmadik szektorban, így ő is tudott volna még javítani.

Mennyit ért az új motor?

Hamilton két hete még kimondottan aggodalmasnak tűnt a helyzetük láttán, bosszantotta a motorfejlesztés bevetésének elmaradása, a csapat által elkövetett hibák és az is, hogy a többiek hatékonyabban fejlesztenek náluk. A motorhelyzet Toto Wolffot és Niki Laudát is érzékenyen érintette, hiszen 2014 óta nincsenek hozzászokva, hogy hátrányban legyenek ezen a téren a többiekkel szemben.

Amikor franciaországi javulásukról kérdezték őket, Hamilton most mégis kisebbítette az új erőforrás jelentőségét. „Nem érzek megkönnyebbülést. Mindenképpen új motort kaptam volna, és mivel ez már a V6-osok sokadik éve, manapság egy fejlesztéssel csak kicsit lehet előrelépni. Elégedett vagyok a csapat munkájával, de nem ez az egyetlen oka annak, hogy most az első sorban állunk” – vélekedett.

Valtteri Bottas ezzel szemben nagyon is úgy érezte, hogy kellett már az új V6-os, mint egy falat kenyér. „Egyértelműen szükségünk volt már erre. Szoros az idény az élen, és örülök, hogy ezen a versenyen bevethettük. Montrealban is segített volna, de most itt vagyunk, és az első sor a miénk, ami remek.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Niki Lauda külön köszönetet is mondott Andy Cowellnek és csapatának a motorrészlegen, ám a javulás szerintük nem kizárólag az egy-két tizedmásodpercet hozó fejlesztésnek köszönhető. Toto Wolff kiemelte, valójában több tényező is a kezükre játszott, és a fejlődésükben a Kanadát követő válságértekezleteiknek is kulcsszerep jutott. „Montreal óta fejlődtünk az erősségeink és gyengeségeink kielemzésében. Ez a pálya mindenképpen fekszik nekünk. De minden téren javultunk is: a motor terén, az aerodinamikáén, az aerodinamikai egyensúlyén. És most a pénteki előnyünket is sikerült megőriznünk szombatig.”

A szintén az új Mercedes-motort használó Williams tanácsadója, Alexander Wurz úgy véli, nem annyira a plusz lóerők lőtték újra a mezőny élére a Mercedest, mint inkább a Paul Ricard elnyújtott, gyors kanyarjai, melyek ugyanúgy ízlenek a W09-esnek, mint a barcelonai fordulók. „A Mercedes pole-ja kizárólag annak köszönhető, hogy az autójuk nagyon működik ezen a pályán, akárcsak Barcelonában. Itt nem okoz gondot számukra az első gumik felmelegítése. Az aerodinamikájuk rendkívül stabil. A pole nem a motorfejlesztésüknek köszönhető” – elemezte a helyzetet az ORF1 csatornának.

És mennyit ért a speciális Pirelli-gumi?

Ami az aerodinamikai stabilitást illeti, többen viszont felhívták a figyelmet egy másik párhuzamra Barcelonával: ahogy ott, úgy most is a 0,4 milliméterrel vékonyabb rétegű gumikat használja a mezőny. Ez már Spanyolországban is nagyon feküdt a címvédőnek: a kisebb réteg kevesebbet mozog a keréken, s így egyenletesebben tartja az autó aerodinamikáját. A Ferrariénál és a Red Bullénál érzékenyebb autójuknak ez pedig különösen ízlik.

Christian Horner meg is jegyezte: „Ezek a gumik és ez az aszfaltfelület tökéletesen illik az autójukhoz. Ez a verseny már a Mercedesé, kivéve, ha elkövetnek valami nagy hibát.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A kilátásaik az előzés szempontjából nehéz pályán nem is lehetnének jobbak az első sorból. Sebastian Vettel a rajtnál ugyan előnyben lesz velük szemben az ultralágy gumija miatt, a Mercedesnek meggyőződése, hogy a szuperlágyas választásuk kifizetődőbb lesz taktikai szempontból. „Hisszük, hogy a mi autónkkal ez volt az optimális választás. Ezért is döntöttünk a szuperlágyas kvalifikáció mellett. De mivel kevés adatunk van a hosszú etapokról, csak a versenyen derül ki, hogy beválik-e. Hűvösebb lesz az idő, mint a második szabadedzésen volt” – nyilatkozta Bottas.

Lauda úgy fogalmazott: „A legjobbak a kilátásaink a versenyre.” Megjegyezte ugyanakkor, hogy a bizonytalan időjárás még keresztbe is tehet nekik. Délután van esély az esőre, és ez nemcsak a gumitaktikákat teheti érdektelenné, de az erőviszonyokat is megkeverheti.

További tartalmak