Musorujsag
Élő Eredmények

Monacói Nagydíj – rajtrács

Monacói Nagydíj – rajtrács

Boxutca
Innen várja a mezőny a lámpák szabad jelzését!

A pole-ból kezdi a Red Bull 250. Forma–1-es versenyét Daniel Ricciardo, aki pályafutása második edzéselsőségét is Monacóban szerezte meg. Ezzel elmondhatja magáról, máris annyi első rajthelye van a hercegségben, mint Sebastian Vettelnek és Lewis Hamiltonnak együtt. Az ausztrál eddig veretlen a hétvégén, minden edzést az élen zárt, és a statisztika szerint a vasárnapi kilátásai sem rosszak. Az eddigi 64 F1-es Monacói Nagydíj 43,75%-át a pole-ból nyerték meg, a 2. rajthelyről az esetek 23,44%-ában, a 3.-ről 17,19%-ában született győzelem. Az elmúlt tíz évet tekintve 6 alkalommal ért első helyet a legjobb rajtpozíció, ám az is igaz, hogy 2014 óta nem sikerült a pole-szerzőnek nyernie.

A Red Bull örömét csökkentette, hogy Max Verstappen az időmérő előtti hibájával a mezőny végére került. Idén ez már a második alkalom, hogy egy vezetői hiba miatt kikerül a legjobb 10-ből a holland, Bahreinben a 15. kockából indult. Érdekesség, hogy 2016-ban is hasonló volt a felállás Monacóban: Ricciardo a pole-ban, Verstappen a 21. helyen.

Sebastian Vettel sorozatban másodszor rajtol a második kockából a miniállamban, tavaly innen tudott nyerni a csapattársa ellen végrehajtott fordított elévágással. Kimi Räikkönennek most be kellett érnie a 4. hellyel – sorozatban második hétvégéjén. Lewis Hamilton pedig idén először szerezte meg a harmadik rajtkockát, ami monacói múltja szempontjából viszont szintén nem olyan rossz előjel: eddigi mindkét itteni győzelmét (2008, 2016) innen aratta…

Esteban Ocon nem nevezte különösebben jó körnek a szombatit, ám így is megszerezte vele a 6. rajthelyet, amelynél jobb pozícióból Force India csak 2015-ben rajtolhatott Monacóban (Nico Hülkenberg, 5. hely); és amely csapata legjobb helyezése tavaly Interlagos óta. De Fernando Alonso is Brazília óta legjobb helyezését szerezte, s nem mellesleg másodszor vezette a Q3-ba a McLarent idén. Akárcsak Pierre Gasly a Toro Rossót.

Carlos Sainz 2018-ban 6-ból 6. alkalommal is a top 10-ben szerzett rajthelyet magának, és sorozatban másodszor győzte le Nico Hülkenberget szombaton. Újoncként verte meg csapattársát Szergej Szirotkin és Charles Leclerc is – az orosz idén másodszor szerepelt a Q2-ben, a monacói zsinórban harmadszor.

A Haas eközben ez évi leggyengébb időmérőjét futotta, Romain Grosjean Barcelonából hozott büntetése miatt két autójuk az utolsó két sorba került, holott Azerbajdzsán kivételével egyikük eddig mindig a legjobb tíz között volt.

A Monacói Nagydíj rajtjára 15:10-kor kerül sor, az M4 Sport és az M4 Sport.hu élő közvetítése viszont már 14:30-kor kezdetét veszi. Innen várja a mezőny a futamot!

Monacói Nagydíj – rajtrács:

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak