Musorujsag
Élő Eredmények

Silverstone-ban debütál az új kemény gumi

Silverstone-ban debütál az új kemény gumi

Pirelli
A Brit Nagydíjon debütál a 2018-as kemény keverékű gumi – a Pirelli ismertette a silverstone-i gumiválasztását.

Miközben a bajnokságból még csak 4 futam ment le, a Pirelli a gumiválasztás terén a szabályoknak köszönhetően már a szezon felénél jár. Eddig tíz verseny keverékeit ismertették, ám a mostani az első alkalom, hogy a kemény típust is megjelölték. A kék oldalfalú papucsokat a július 6-a 8-a között rendezendő silverstone-i Brit Nagydíjon vetik be először 2018-ban (és a tavalyi Spanyol Nagydíj óta is először), melléjük pedig a közepes és a lágy típust választotta a gyártó.

A keverékekből a legpuhább változatból egy szett megtartása kötelező lesz az időmérő Q3-as szakaszára, míg a versenyen mindenkinek kell rendelkeznie egy szett kemény és közepes gumival.

Tekintve, hogy a Pirelli 2018-ban nagyjából egy fokozattal puhábbá tette abroncsait, a silverstone-i gumiválasztás tulajdonképpen megegyezik a 2017-essel, amikor a közepes, a lágy és a szuperlágy keverékek álltak a mezőny rendelkezésére. A versenyzők többsége akkor nemigen használta a közepes változatot, sőt az akkori keményről még a Pirelli is lemondott azok után, hogy Spanyolországban megállapították, túl kemény ahhoz, hogy egyáltalán használni lehessen.

Az év többi versenyéhez képest Silverstone-ban lesz egy változás a gumik terén: a Pirelli a pálya újraaszfaltozása miatt a többi pályán használtnál vékonyabb kopóréteggel látja el abroncsait, hogy ezzel vegye elejét a már a téli teszteken gondot okozó hólyagosodásnak. Ugyanilyen speciális, vékonyabb futófelületű gumikat vetnek majd be a Spanyol Nagydíjon, valamint a brit hétvégét kettővel megelőző Francia Nagydíjon is.

A Pirelli 2018-as gumiválasztásai:

Ausztrália: lágy, szuperlágy, ultralágy

Bahrein: közepes, lágy, szuperlágy

Kína: közepes, lágy, ultralágy

Azerbajdzsán: lágy, szuperlágy, ultralágy

Spanyolország: közepes, lágy, szuperlágy

Monaco: szuperlágy, ultralágy, hiperlágy

Kanada: szuperlágy, ultralágy, hiperlágy

Franciaország: lágy, szuperlágy, ultralágy

Ausztria: lágy, szuperlágy, ultralágy

Nagy-Britannia: kemény, közepes, lágy

Borítókép: A Pirelli gumikínálata (Fotó: XPB)

További tartalmak