Musorujsag
Élő Eredmények

Gödörben Hamilton – „Részemről ez katasztrófa volt”

Gödörben Hamilton – „Részemről ez katasztrófa volt”

ESPN, Autosport, Motorsport-Total
Nem volt csúcsformában Lewis Hamilton a kínai hétvégén főnöke szerint, és a versenyző is vállalta felelősséget gyenge eredményeiért. Nico Rosberg figyelmeztet: most kell lecsapniuk az ellenfeleknek.

Öt hónapja, 6 futam, vagyis a múlt októberi austini hétvége óta nyeretlen Lewis Hamilton. A Mercedes 2014 óta tartó sikerkorszakában nem ehhez szokott hozzá. Az eddig eltelt három hétvégén ráadásul Valtteri Bottas két alkalommal is legyőzte őt az időmérőn és a futamon, mégpedig magabiztosan, jobb formát mutatva.

A finn versenyző Kínában nem szenvedett annyit, mint csapattársa, mi több, vasárnap egészen remekül versenyzett, magabiztos és kemény volt, és ha nincs a rosszul időzített biztonsági autó, talán meg is nyerte volna a versenyt. Hamiltonnak erre nem sok esélye volt: a szombati harmadik edzés óta folyamatosan csúszkált az autójával, a futam után pedig ő maga ismerte el: „Alulteljesítettünk a versenyen és szombaton is – főleg én. Ami engem illet, ez egy katasztrófa volt. Helyre kell ezt hozni, vissza kell találnunk a normális formánkhoz, mert értékes pontokat fogunk veszíteni. Most csak pár balesetnek köszönhetem, hogy harcban maradtam.”

Főnöke, Toto Wolff is érezte, hogy a címvédő ezúttal nem elég éles. „Ahogy az autója, úgy talán ő sem volt csúcsformában ezen a hétvégén. Véleményem szerint ő a legjobb versenyző, de még a legjobbak sem lehetnek minden nap százszázalékosak. És ha olyan autó van alattad, amely nem úgy teljesít, ahogy várod, a gumik pedig nem azt csinálják, amit kéne, és még a stratégia is ellened fordul… Egyszerűen minden a rossz irányba haladt.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Pedig Hamilton nem érezte előjelét annak, hogy hanyatlásnak indul a formája. Sőt. „Én határozottan úgy érzem, hogy a legjobbamat nyújtottam ezen a hétvégén. Pontosan olyan felkészült voltam, mint mindig, csak szenvedtem egy kicsit az autóval. Ahelyett, hogy a stratégiára vagy másra fognám, egyszerűen nem éreztem jól magam az autóban ezen a hétvégén, sem szombaton, sem vasárnap. Pénteken még rendben volt minden, aztán valami történt szombatra, gondom volt az autóval, és ebből már nem is tudtam felállni. Egyszerűen egy rossz hétvége volt.”

Tudja, Bottas jó formája miatt nem lehet mentség számára, hogy ezúttal a Mercedes sem volt annyira ütőképes. „Nem volt meg az a tempó, ami normál esetben megvan. Szó nélkül vállalom érte a felelősséget, és próbálok rájönni, miért volt így, majd javítani. Ez természetesen ez közös feladat, de az én részemről most több volt a szenvedés.”

Hamilton legutóbb 2016-ban kezdett ilyen gyengén egy szezont. Miközben most egy 2., egy 3. és egy 4. helye van, akkor egy 2. és egy 3. pozíció után egy 7. hely jött, majd egy újabb 2. helyet és egy kiesést követően, csak az év 7. versenyén szerezte az első győzelmét. A különbség az volt, hogy a Mercedes akkor még dominált, és gyengélkedéséből a négy győzelemmel kezdő Nico Rosberg profitált, akit év végén bajnokká is koronáztak.

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

„Én egy teljesen tanácstalan Lewis Hamiltont látok, és egy kicsit mintha a motivációjából is vesztene, amikor érzi, hogy egyszerűen nem megy neki. Lewis nincs jó formában” – állapította meg Rosberg Kínában az RTL szakértőjeként.

Tapasztalatból beszél, így tudja, ez most egy kulcsfontosságú időszaka a szezonnak Hamilton ellenfelei szempontjából. „Mindig voltak ilyen időszakai. És éppen ez az a pillanat, amit Sebastian Vettelnek most ki kell használnia. Neki most rosszul ment, és ez nem jó hír. Ha a Mercedes és Lewis ellen harcolsz a bajnoki címért, muszáj a maximumot kihoznod az ilyen helyzetekből. Lewis vissza fog térni, ez egyértelmű. És ha visszatért, akkor már nehéz lesz” – figyelmeztetett.

Tény, Hamiltonnak Vettel balesete miatt sikerült 8 pontot hoznia ellenfelén, és ez rossz formában egészen jó eredmény. A brit lemaradása 9 egység az összetettben, veszve tehát még semmi sincs. Már csak az a kérdés, meddig húzódik el, milyen mély saját és a Mercedes formahanyatlása, és mennyire tudják ezt kihasználni a többiek.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak