Musorujsag
Élő Eredmények

Győzelemmel zárta az évet a válogatott

Győzelemmel zárta az évet a válogatott

M4 Sport/m4sport.hu
Ha nem is játszott jól, de végig koncentrált és remekül küzdött a felforgatott magyar csapat. Ezt a közönség is értékelte.

Nem indult jól a magyar válogatott számára a Costa Rica elleni összecsapás, hiszen a harmadik percben Vinicius és Varga összerúgott, és az eset után a Videoton védőjét le kellett cserélni. De nem sokat játszott Pátkai sem, akit húzódás miatt kellett váltani.

Ezek azonban nem okoztak változást a magyar csapat játékában: szervezett védekezésből próbált meg gyors akciókat vezetni a nemzeti együttes. Nikiolics szerzett ugyan egy lesgyanús gólt, de igazán komoly helyzet egyik csapat előtt sem adódott.

A 36. percben aztán Ugrai végezhetett el szabadrúgást a kaputól mintegy 25 méterre, és lövése csúnyán mellé szállt volna, de Nikolics beletette a lábát, így a labda a ledermedt kapus mellett a kapuba vágódott.  A gól után támadásban maradt a magyar együttes, de Ugrai kísérlete mellé ment.

A második játékrész is kiegyenlített játékot hozott, ismét Ugrai került helyzetbe, azonban lövését védte a kapus. A folytatásban elsősorban a két tizenhatos között zajlott a játék, mindkét kapitány cserékkel próbált meg frissíteni, nem sok sikerrel. Több gól már nem született, így a magyar labdarúgó-válogatott három győzelemmel és hat vereséggel zárta az évet.

Egy biztos, a közönség hálás volt, hiszen a találkozó után ezúttal elénekelték a játékosoknak Himnuszt.

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a kapitányi időszakát. A magyarok három mérkőzést nyertek meg és hatot vesztettek el a 2017-es évben, és nem jutottak ki a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra. A következő találkozón már a belga Georges Leekens irányítja a nemzeti együttest.

Magyarország-Costa Rica 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 9860 néző, v.: Alexander Harkam (osztrák)
gólszerző: Nikolics (36.)
sárga lap: Priskin (47.), illetve Borges (36.)
Magyarország:
Dibusz Dénes – Bese Barnabás, Vinícius Paulo (Korcsmár Zsolt, 10.), Kádár Tamás, Szabó János – Varga József, Nagy Dániel (Németh Krisztián, 76.), Pátkai Máté (Nagy Ádám, 11.) – Priskin Tamás (Böde Dániel, 59.), Nikolics Nemanja (Márkvárt Dávid, 80.), Ugrai Roland (Stieber Zoltán, 90.)
Costa Rica:
Leonel Moreira – Óscar Duarte (Francisco Calvo, 51.), Giancarlo González, Kenner Gutiérrez – Cristian Gamboa (Bryan Oviedo, 60.), Celso Borges, Osvaldo Rodríguez (Marco Urena, 87.), Rónald Matarrita – Daniel Colindres (Christian Bolanos, 76.), Johan Venegas (Ulises Segura, 67.), Rodney Wallace (José Ortiz, 61.)

További tartalmak