Musorujsag
Élő Eredmények
 

Dibusz elárulta, mi futott át az agyán a panenkás tizenegyes előtt

m4sport.hu
Dibusz Dénes egy rendkívül fontos védéssel járult hozzá a Ferencváros 3–2-es győzelméhez a Ludogorec otthonában szerda este lejátszott Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján, a párharcot végül kettős sikerrel, összesítésben 5–3-ra megnyerve húzta be a magyar bajnok.

Az első mérkőzésen minimális előnyt (2–1) szerző zöld-fehérek bő 20 perc alatt kétgólos előnybe kerültek a razgradi arénában, de a hazaiak tíz percen belül akár egyenlíthettek is volna, miután a 29. percben büntetőhöz jutottak.

„Nagyon fontos védés volt, hiszen 1–2 volt az eredmény, a második gólunk után gyorsan tudott szépíteni a hazai csapat, majd néhány percen belül jöhetett volna a következő találatuk, szerencsére sikerült hárítanom, úgy érzem, ezzel tartást tudtam adni a csapatnak, onnantól kezdve nem forgott veszélyben a továbbjutásunk, főleg a második félidő elején szerzett harmadik gól után” – emlékezett vissza az M4 Sportnak adott interjúban a magyar válogatott kapus.

„Ettől függetlenül ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt, ellenfelünk most is megmutatta, miért állandó résztvevője évek óta valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörének. Ez egy nagyon értékes továbbjutás” – tette hozzá.

(fotó: EPA/VASSIL DONEV) (fotó: EPA/VASSIL DONEV)

Visszatérve a sikertelen panenkás büntetőre, Dibusz hozzátette, „ilyenkor az ember gondolkodik, hogy milyen megoldást választhat a rúgó, amikor a labda mögött állt, még nem volt a fejemben, hogy középre böki a labdát. Nagy lendülettel futott neki, és amikor az utolsó lépésnél kicsit lelassított, akkor éreztem azt, hogy ilyen megoldás következhet és egyből meg kell próbálnom felállni. Egyébként nem rúgta rosszul, mert eléggé a léc alá ment, de szerencsére volt annyi időm, hogy fölé tudjam ütni.”

A Ferencváros 15 év elteltével nyert ismét BL-selejtezős párharcot, a következő fordulóban a máltai bajnok Valletta lesz a zöld-fehérek ellenfele.

„Ez a győzelem nagy lökést adhat a csapatnak, biztosan hatalmas önbizalmat fogunk belőle meríteni, tudtuk, ha a Ludogorecet ki tudjuk ejteni, gyakorlatilag mi leszünk a kiemeltek és a máltai csapattal tudunk játszani, amely szintén picit esélytelenebbül lépett a második fordulóba. Biztos, hogy az is egy nagyon nehéz párharc lesz, de ez a mai továbbjutás adhat akkora lökést a csapatnak, hogy a folytatásban is sikeresek legyünk. Bízunk benne, hogy sokan szurkolnak majd nekünk és telt ház előtt tudunk egy olyan eredményt elérni, ami megnyugtató lehet a visszavágóra.”

Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör, visszavágó:
Ludogorec – Ferencvárosi TC 2-3 (1-2)
Razgrad, 8000 néző, v.: Donatas Rumsas (litván)
gólszerzők: Terziev (24.), Heister (öngól, 69.), illetve Haratin (17.), Skvarka (21.), Tokmac (48.)
piros lap: Moti (82.)
sárga lap: Keserü (85.), illetve Ihnatenko (26.), Blazic (28.), Dibusz (29.)

További tartalmak