Musorujsag
Élő Eredmények

Póta meccslabdáról kapott ki a budapesti World Tour-versenyen

MTI
Mindhárom magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az egyes főtáblájának első fordulójában a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen, azaz ezekben a számokban nem lesz hazai pingpongos a legjobb 16 között.

Madarász és Majoros esélyesebb riválistól kapott ki, Póta viszont nála gyengébben rangsorolt ellenféllel szemben maradt alul, ráadásul úgy, hogy meccslabdája is volt.

A világranglistán 35., 34 éves magyar játékos a nemzetközi szövetség (ITTF) rangsorában 51. Manika Batrával nézett farkasszemet, és óriási csatát vívtak. A 23 esztendős vetélytársat (51.) tavaly az év felfedezettjének választották az ITTF-nél, nem mellesleg azért, mert a Nemzetközösségi Játékokon két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert. Igazolta is jó hírét, mert az elvesztett első szett után fordított, sőt 3-2-re is ő vezetett, de Pótának ekkor is sikerült egyenlítenie. A döntő játszma aztán nagy küzdelmet hozott, 10-9-nél a magyar játékos elpuskázott egy meccslabdát, s amikor a rendkívül kellemetlen stílusú Batra jutott hasonló lehetőséghez, ő nem hibázott. Az összecsapás több mint egy órán át tartott.

„Nagyon fájó ez a vereség, főleg azért, mert két ponton múlt a győzelem. Küzdöttem, nem adtam fel, ráadásul a közönség is velem volt, mégsem sikerült. Voltak hullámvölgyeim a meccsen, de mindig sikerült visszajönnöm, a hetedik szettben pedig azt hittem, már meglesz… Ellenfelem nagyon kellemetlen stílusban játszott, de ezt most gyorsan el kell felejtenem, hiszen pénteken jön a páros negyeddöntője, az élet megy tovább” – nyilatkozott csalódottan a kétszeres Európa-bajnok Póta Georgina.

Madarász, a Szekszárd 25 éves játékosa (77.) a nála 15 esztendővel idősebb, kínai-portugál Fu Yuval (36.) csapott össze, s ugyan 0-3 után még szépített 2-3-ra, végül a papírformának megfelelően, hat szettben alulmaradt. A tollszárfogásos technikával játszó Fu Yu a 2016-os budapesti Eb-n ezüstérmet nyert egyesben.

„Szoros szetteket vívtunk. Elsősorban az adogatásfogadástól féltem, de végül poénokban mentek el a pontok, és úgy érzem, nem ő nyerte meg a labdameneteket, hanem inkább én hibáztam, sokszor elsiettem a befejezést. Ezzel együtt örülök, hogy 0-3 után még vissza tudtam jönni és nyertem két játszmát” – értékelt Madarász Dóra.

Magyar részről Majoros (143.) zárta a napot az orosz Alekszandr Sibajev (94.) ellen, s nagyon gyorsan kikapott 4-0-ra, szettnyerésre sem volt esélye.

Így a hazaiak közül már csak a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes és Póta, Matilda Ekholm női páros van versenyben a budapesti viadalon. Ők pénteken délelőtt folytatják a negyeddöntőben.

A vasárnapig tartó tornán négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47,6 millió forint). A döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

női egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fu Yu (portugál)-Madarász Dóra (16.) 4-2 (8, 9, 9, -9, -6, 5)
Manika Batra (indiai)-Póta Georgina (15.) 4-3 (-10, 10, 9, -6, 8, -8, 10)

férfi egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Alekszandr Sibajev (orosz)-Majoros Bence (16.) 4-0 (8, 8, 3, 7)

korábban:
férfi páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Lei Kou, Shiao Wei (ukrán, horvát)-Szudi Ádám, Ecseki Nándor (7.) 3-0 (8, 7, 9)

női páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd, 6.)-Irina Ciobanu, Adina Diaconu (román) 3-1 (11, -8, 10, 6)
Tu Hoj-kem, Li Ho-csing (hongkongi, 2.)-Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 3-0 (6, 3, 2)

vegyes páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Szudi Ádám, Pergel Szandra – Ho Kvan-kit, Li Ho-csing (hongkongi) 3-1 (11, 6, -1, 5)

További tartalmak