Musorujsag
Élő Eredmények

Csak két győzelem kellett és már a triplázás a téma a Bayernnél

Csak két győzelem kellett és már a triplázás a téma a Bayernnél

m4sport.hu
Már senki sem emlékszik a gyenge szezonrajtra és a PSG elleni játékra. Heynckes érkezésével ismét csak nagyban hajlandók gondolkozni.

A Bayern München nem kezdte jól az idei szezont, hiszen a bajnokságban nyolc forduló után már két döntetlenje és egy veresége is van, ami az elmúlt évek eredményei alapján meglepetésnek számít. A Bajnokok Ligájában pedig a PSG ellen szaladtak bele egy nagy pofonba.

Ennek eredményeként a csapat vezetőedzőjét Carlo Ancelottit menesztették, helyére az a Jupp Heynckes érkezett, akivel négy évvel ezelőtt triplázott (bajnoki cím, BL-győzelem, Német Kupa) a klub.

Azóta egy magabiztos siker a Freiburg ellen a bajnokságban, majd a Celtic legyőzése a BL-ben és a játékosok máris úgy érzik, minden visszatért a régi kerékvágásba, senki nem állíthatja meg őket.

A német válogatott Thomas Müller ismét frissnek és motiváltnak érzi magát, véleménye szerint Heynckes visszahozta azt az energiát és szenvedélyt, ami négy éve jellemezte a csapatot. Úgy érzi, a 72 esztendős szakemberrel ismét nagy eredményeket érhetnek el.

A klubnál úgy vélik, jó irányba halad a csapat szekere, hiszen ha a Német Kupában kiverik Gulácsi Péteréket, máris a 16 között vannak, míg a bajnokságban a Dortmund csak két ponttal vezet előttük. Mivel a múlt héten a nagy rivális kikapott a Lipcsétől, ez is azt mutatja, befogható a bajorok számára, akár már a november 4-én esedékes csúcsrangadón.

Ugyanakkor elismerik a BL-ben vannak erősebb csapatok, de úgy számolnak, ha megkímélik őket a sérülések és a sorsolásnál egy kis szerencséjük lesz, nem elképzelhetetlen, hogy akár az elődöntőig menetelhetnek. Miközben két hete még a katasztrofális szezonról beszéltek.

További tartalmak