Musorujsag
Élő Eredmények

Lékai Máté vezetésével győzött a BL-ben a Telekom Veszprém

Lékai Máté vezetésével győzött a BL-ben a Telekom Veszprém

MTI
A Telekom Veszprém hazai pályán 28-27-re legyőzte a német Flensburg-Handewitt csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében a második forduló szombati játéknapján.

A hazaiak keretéből Ancsin Gábor, Jamali Iman és Ligetvári Patrik is hiányzott.

Az előző idényben BL-bronzérmes veszprémiek játékán az első perctől kezdve jól látszott, hogy új edzője gyakorlatilag tökéletesen ismeri az aktuális ellenfél játékát. Ljubomir Vranjes 2006 és 2009 között a Flensburg játékosa volt, edzőként pedig 2010-től idén tavaszig tevékenykedett a német csapatnál. Irányítóként Bajnokok Ligája-ezüstérmet, trénerként a többi között BL-aranyat és KEK-et nyert az együttessel, 2014-ben pedig a nemzetközi szövetség (IHF) a világ legjobb edzőjévé választotta.

A magyar együttes eleinte támadásban és védekezésben is hatékonyabb volt a vendégeknél (4-1), akik azonban gyorsan felvették a játék ritmusát és egyenlítettek (4-4). A folytatásban kemény, ugyanakkor színvonalas mezőnyjátékot és látványos gólokat produkáltak a csapatok, bár a még szigorúbb védekezés és a kiemelkedő kapusteljesítmények hiányoztak.

A veszprémi Lékai Máté (k), valamint a német Magnus Röd (b) és Lasse Svan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában játszott Telekom Veszprém – Flensburg-Handewitt mérkőzésen a Veszprém Arénában 2017. szeptember 23-án. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A mezőny egyik legjobbja Lékai Máté volt, aki a 27. percben már ötödször volt eredményes, csapata pedig egy góllal vezetett a szünetben (15-14).

A 33. percben a mérkőzés során először vezetett a Flensburg (15-16), és mivel ebben az időszakban hatékonyabban kézilabdázott, csakhamar három gólra nőtt a különbség (16-19). A németek svéd kapusa, Mattias Andersson ekkor már szinte mindent védett, ezért Vranjesnek időt kellett kérnie, majd Mirko Alilovic helyére Mikler Rolandot állította a kapuba.

A magyar bajnok védekezése továbbra sem állt össze megfelelően, de Mikler kiválóan védett, a másik kapu előtt pedig pontosabbak lettek a lövések, így egy gólra csökkent a hátrány (22-23). A Veszprémnek egyenlítenie, majd rögtön ezután – egy 6-1-es sorozat nyomán – fordítania is sikerült, és a rendkívül izgalmas hajrában Mikler, Nagy László és Lékai remek megoldásainak köszönhetően megnyerte a rangadót.

A veszprémi William Accambray (k), valamint a német Holger Glandorf (j) és Tobias Karlsson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában játszott Telekom Veszprém – Flensburg-Handewitt mérkőzésen a Veszprém Arénában 2017. szeptember 23-án. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A vendégek legeredményesebb játékosa a dán Lasse Svan volt, aki mind az öt lövését gólra váltotta.

A Flensburg korábban csak egyszer, a KEK 2001-es negyeddöntőjében tudott nyerni Veszprémben, azóta a magyar csapat házigazdaként most győzött negyedszer a német együttessel szemben.

A veszprémiek jövő szombaton a fehérorosz Meskov Breszt otthonában folytatják BL-szereplésüket.

Férfi BL, 2. forduló, B csoport:
Telekom Veszprém – SG Flensburg-Handewitt (német) 28-27 (15-14)
a Veszprém gólszerzői: Lékai 9, Nagy L. 8, Blagotinsek 3, Nilsson, Ugalde 2-2, Tönnesen, Ilic, Marguc, Sulic 1-1

később:
A csoport:
PPD Zagreb (horvát) – MOL-Pick Szeged 20.00

További tartalmak