Musorujsag
Élő Eredmények

Hidi Patrik szerint a jó védekezés lehet a Honvéd-győzelem kulcsa

Hidi Patrik szerint a jó védekezés lehet a Honvéd-győzelem kulcsa

M4 Sport
A 2016/2017-es szezonban még a kispestieket erősítette Hidi Patrik is, aki nyáron a spanyol harmadosztályú Real Oviedo csapatához igazolt. A 26 éves középpályás az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában elevenítette fel az utolsó mérkőzés emlékeit, beszélt a Honvád erősségeiről és gyengeségeiről, valamint sérüléséről is.

Az előző szezonban a Budapest Honvéd bajnoki címet nyert az utolsó fordulóban a most hétvégi nagy rivális Videotont legyőzve.

„Sosem fogom elfelejteni azt a meccset, annak ellenére sem, hogy nem tudtam ott lenni a pályán. Rendkívüli volt, ahogy a srácok megnyerték azt az összecsapást” – emlékezett vissza a 2016/2017-es bajnoki szezon utolsó, mindent eldöntő Honvéd-Videoton összecsapására.

A Spanyolországban légióskodó Hidi szerint a csapat magja együtt maradt a Honvédnél, és habár a remek szezonkezdet után az utóbbi pár mérkőzés nem úgy alakult, ahogyan azt Kispesten szerették volna, a Videoton ellen javíthat Erik van der Meer együttese.

A fiatal középpályás elárulta, szerinte hogyan lehet sikeres a Honvéd a Videoton ellen, beszélt rehabilitációjáról és arról is, hogyan érzi magát új csapatánál.

A szombati Videoton FC – Budapest Honvéd összecsapást élőben láthatja az M4 Sporton és az m4sport.hu-n 20:30-tól.

További tartalmak