Musorujsag
Élő Eredmények

Fogynak az ülések 2018-ra – körkép a versenyzőpiacról

Fogynak az ülések 2018-ra – körkép a versenyzőpiacról

Boxutca
Valtteri Bottas szerződéshosszabbításával már egyik élcsapatnál sincs üres hely 2018-ra. A gazdátlan ülések száma a következő napokban tovább fogyatkozhat – körkép a versenyzőpiacról.

Három csapat emelkedik ki a 2017-es szezonban, és a következő évre már egyikhez sem lehet bekerülni. A Red Bull hosszú távú szerződéseinek köszönhetően már eleve nem volt résztvevője a jövő évi versenyzőkeringőnek (2019 előtt annál inkább az lehet), a Ferrari pedig a nyári szünet után gyors egymásutánjában adott új szerződést Kimi Räikkönennek és Sebastian Vettelnek. Mivel Lewis Hamilton helye biztos, az élmezőnyben Valtteri Bottas volt a kirakós utolsó helyre illesztett kockája.

Az események hamarosan a mezőny sűrűjében is felgyorsulhatnak. Amennyiben a McLaren és a Toro Rosso végre hivatalos bejelentést tesz új motorpartnereiről és jövőbeni terveiről, várhatóan Fernando Alonso és Carlos Sainz helyzete is tisztázódni fog. Előbbi spanyol esetében mclarenes folytatást jósolnak, utóbbi pedig a hírek szerint már alá is írt a Renault-val, ahol Nico Hülkenberg csapattársa lesz.

Mivel régóta tudható, hogy a Haas nem változtat felállásán, ebben az esetben négy csapatnál marad még bizonytalanság.

A Force India Esteban Oconnal szerződésben áll, a vezetőség pedig egyértelművé tette, hogy Sergio Pérezre is igényt tart. Otmar Szafnauer szerint a hosszabbításra csak a mexikói szponzorokkal való egyezkedés miatt nem került még sor. Más kérdés, hogy Pérez állítólag a Renault-tól és a Williamstől is kapott ajánlatot. Előbbi csapatnál Sainz érkezésével már nem lesz helye, a grove-iaknak pedig egyes források szerint ő maga mondott nemet, mivel nem érzi úgy, hogy előrelépést jelentenének számára.

A Williamsnél a csapatot szponzorpénzzel is támogató Lance Stroll helye biztosnak számít, Felipe Massa sorsa még kérdéses. A brazil nem aggódik jövője miatt, ha felajánlják neki a lehetőséget, örömmel elfogadja, ha nem, várja őt a Forma–E. Az istálló hezitálása azt jelzi, nem biztosak benne, hogy vele akarják folytatni. Fernando Alonso után mostanság Robert Kubicát hozták hírbe velük, korábban pedig Paul di Resta reaktiválásának lehetősége is fölvetődött pletykaszinten.

Pascal Wehrlein (Fotó: XPB) Pascal Wehrlein lehet a legnagyobb vesztese az idei F1-es „székfoglaló” játéknak (Fotó: XPB)

Egy biztos: nekik és a Force Indiának is szükségük lesz egy 25 éven felüli versenyzője. Mindkettejüket alkoholcég támogatja, akik bizonyos helyeken csak ennél idősebb reklámarcokkal népszerűsíthetik magukat a nagyvilágban.

Mindez Pascal Wehrlein számára igazán rossz hír, ugyanis arra már a Mercedes sem lát sok esélyt, hogy az „átferrarizálódó” Sauber megtartja őt. A svájciak jó eséllyel újra bizalmat szavaznak Marcus Ericssonnak, hála a svéd támogatói vonalnak, de ha nem, akkor is két Ferrari-nevelés, Charles Leclerc és Antonio Giovinazzi pályázik legnagyobb eséllyel üres üléseikre. Hogy milyen sorrendben, az nem teljesen világos. Emellett egyes források szerint Hinwil szintén érdeklődést mutat Robert Kubica iránt. A lengyel visszatérését azonban egyre inkább elbizonytalanítja a teszthiány.

Wehrlein két év után jó eséllyel kiszorulhat az F1-ből. Hiába az ígéretes teljesítménye és egy-egy villanása, miután a két „alkoholista” Mercedes-csapatnál éppen a fiatalok, azaz Ocon és Stroll helye a biztos, a 22-23 évével még abban az esetben sincs túl nagy esélye oda kerülni, ha Pérez vagy Massa távozik.

Üresedés még a Toro Rossónál várható, ám ez alighanem a Red Bull belügye lesz. Danyiil Kvjat egyelőre nem kapott új szerződést, Sainz távozása viszont javíthat az esélyein, hiszen Pierre Gasly így az orosz kitúrása nélkül is lehetőséget kaphat a debütálásra. A csapat kapcsán emlegetik még a Honda-nevelés, Macusita Nobuharu nevét is, ám egyes források szerint kevés esély van rá, hogy a Red Bull a japánnak adja a saját utánpótlásának fenntartott helyei egyikét.

Így fest a 2018-as F1-es rajtrács jelenleg:

Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas

Ferrari: Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen

Red Bull: Daniel Ricciardo, Max Verstappen

Force India: Esteban Ocon, Sergio Pérez (?)

Williams: Lance Stroll, ???

Toro Rosso: Danyiil Kvjat (?), Pierre Gasly (?)

Haas: Romain Grosjean, Kevin Magnussen

Renault: Nico Hülkenberg, Carlos Sainz (?)

McLaren: Stoffel Vandoorne, Fernando Alonso (?)

Sauber: Marcus Ericsson (?), ???

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak

Kapcsolódó hírek