Musorujsag
Élő Eredmények

„A legalacsonyabb is három fejjel magasabb” – kajak-kenus értékelések

M4 Sport
Vasárnap délelőtt két-két arany-, ezüst- és bronzérmet szerezett a magyar küldöttség a racicei kajak-kenu világbajnokságon. Érmeseink nyilatkozatait gyűjtöttük egy csokorba.

A férfi kajaknégyeseknél a pályafutása 15. vb-jén szereplő, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette, Tóth Dáviddal, Ceiner Benjáminnal és Pauman Dániellel teljes kvartett ezüstérmet szerzett, két évtizeddel vezére első vb-aranya után. „Nagyon jó eredmény ez! Boldog vagyok, hogy újra itt lehettem ebben a csapatban. Nagyot harcoltunk az ausztrálokkal, kívülről is izgalmas lehetett, hogy 6-700 méteren keresztül fej fej mellett haladt a két hajó” – mondta Kammerer, hozzátéve, 20 éve nem gondolta, hogy 2017-ben még mindig itt lesz, de reméli ezzel sincs vége.

 

 

„Nagyon jó pályát mentem, tökéletes volt. Nagyon örülök az ezüstéremnek, boldog vagyok. Az Eb-n közelebb voltam a brithez, most azonban a végén kicsit szétesett a mozgásom. Örülök, hogy bizonyítani tudtam azoknak az embereknek, akik kételkedtek bennem” – ezt már Horváth Bence, a K1 200-on ezüstérmes 25 éves győri versenyző nyilatkozta szétvetett örömmel.

 

„Semmit nem érzékeltem abból, hogy hol vagyok, így nagyon megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy sikerült bronzot szereznem. Végig az járt a fejemben, hogy ezt a párosunkért, Balla Virágért is csinálom, hiszen egész évben együtt készültünk, ez a közös munkánk gyümölcse” – fogalmazott a kenusok sprintszámában a hajóját dobogót érően berúgó 23 éves Devecseriné Takács Kincső.

 

A férfi kenupáros bronznak örülhetett a legrövidebb távon, bár nem sokon múlt, hogy nem ezüst lett az az érem. Hajdu Jonatán a rajtot leszámítva pályájuk első felét nem érezte jónak. Viszont így azt is elmondhatta, „nagyon örülök neki, hogy a második százon így tudtunk jönni”.

Társa, Fekete Ádám szerint magukat is meglepték, hiszen még friss párost alkotnak, arról nem is beszélve, hogy „ebben a mezőnyben a legalacsonyabb is három fejjel nagyobb, mint mi”.

 

A nap első magyar aranyát a Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakpáros szerezte. „Az utolsó pillanatig nem tudtuk, hogy mi van, boldogok vagyunk, hogy mi nyertünk. Nagyon sokat készültünk az elmúlt öt hétben” – mondta a 24 éves, honvédos Hagymási. A 22 esztendős Szabó (KSI) hozzátette: ez az egy számuk volt a vb-n, amelyen mindketten újoncok, így mindent beleadtak.

 

A mieink egyetlen olimpiai számban elért első helyét a női kajaknégyes szállította 500-on. „Próbáltam nem koncentrálni az ellenfelekre, csak magunkra, csak úgy repült alattunk a hajók, és a végén is volt bennünk erő, kijött a csapatmunka” –mondta a vezérevezős Takács Tamara. A vb-n betegséggel küzdő, K-2 1000 méteren ugyancsak első Medveczky Erika hozzátette: nagyon küzdelmes futam volt, és nagyon örülnek, hogy az erős új-zélandi egységet is le tudták győzni. Fazekas-Zur Krisztina mindezt azzal egészítette ki, hogy legalább annyira örül ennek a sikernek, mint a riói aranynak, míg Vad Ninetta mindenkinek megköszönte, akinek csak egy kis szerep is jutott abban, hogy világbajnokok legyenek.

 

A vasárnap délelőtt vb-dobogósai:

férfiak:
K-1 200 m,
világbajnok: Liam Heath (Nagy-Britannia) 33.733 mp
2. HORVÁTH BENCE (Magyarország) 34.070
3. Aleksejs Rumjancevs (Lettország) 34.439

K-1 500 m,
világbajnok: Josef Dostál (Csehország) 1:36.520 p
2. René Holten Poulsen (Dánia) 1:38.267
3. Oleg Kuharik (Ukrajna) 1:38.483
…10. (a B döntőben 1.) Kopasz Bálint

K-4 500 m,
világbajnok: Németország 1:17.734 p
2. Spanyolország 1:18.371
3. Csehország 1:18.729
…15. (a B döntőben 6.) Magyarország (Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán)

K-4 1000 m,
világbajnok: Ausztrália 2:50.576
2. MAGYARORSZÁG (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel) 2:50.931
3. Németország 2:53.146

C-1 500 m,
világbajnok: Martin Fuksa (Csehország) 1:49.725 p
2. Carlo Tacchini (Olaszország) 1:50.309
3. Makszim Pjatru (Fehéroroszország) 1:50.583
…9. Fekete Ádám (Magyarország) 1:56.693

C-2 200 m,
világbajnok: Alekszandr Kovaleno, Ivan Stil (Oroszország) 36.088 mp
2. Arsen Sliwinski, Michal Marek Lubniewski (Lengyelország) 36.673
3. HAJDU JONATÁN, FEKETE ÁDÁM (Magyarország) 36.762

C-2 1000 m,
világbajnok: Yul Öltze, Peter Kretschmer (Németország) 3:31.613 p
2. Serguey Torres Madrigal, Fernando Dayan Jorge Enriquez (Kuba) 3:31.955
3. Viktor Melantyev, Vlagyiszlav Csebotar (Oroszország) 3:33.123
…9. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (Magyarország) 3:37.939

C-4 1000 m,
világbajnok: Németország 3:14.893
2. Lengyelország 3:16.798
3. Ukrajna 3:17.198
4. Magyarország (Vasbányai Henrik, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid) 3:18.623

nők:
K-1 200 m,
világbajnok: Lisa Carrington (Új-Zéland) 38.433 mp
2. Emma Jörgensen (Dánia) 38.996
3. Spela Ponomarenko Janic (Szlovénia)
és Milica Starovic (Szerbia) 39.564-39.564
…8. Lucz Dóra (Magyarország) 39.801

K-1 1000 m,
világbajnok: Alyce Burnett (Ausztrália) 3:55.971 p
2. Karin Johansson (Svédország) 3:58.181
3. Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia) 3:59.036
…5. Bodonyi Dóra (Magyarország) 4:01.786

K-2 200 m,
világbajnok: HAGYMÁSI RÉKA, SZABÓ ÁGNES (Magyarország) 37.445
2. Susanna Cicali, Francesca Genzo (Olaszország) 37.508
3. Hannah Brown, Angela Hannah (Nagy-Britannia) 37.993

K-4 500 m,
világbajnok: MAGYARORSZÁG (Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta)
2. Németország 1:30.084
3. Új-Zéland 1:30.215

C-1 200 m,
világbajnok: Laurence Vincent-Lapointe (Kanada) 45.478 mp
2. Aleszja Romasenko (Oroszország) 46.136
3. Devecseriné Takács Kincső (Magyarország) 47.178

További tartalmak

Kapcsolódó hírek