Fina 2017
×

Sziporkázó játékkal döntős a Millennium

m4sport.hu
Az olimpiai bajnokok garmadát felvonultató Millennium pólócsapata az elődöntőben könnyedén, 19–8-ra legyőzte a szintén magyarokból álló Oázist a masters vb 40+ kategóriájában, így bejutott a döntőbe.
 
Fotó: masters.fina-budapest2017.com Még mindig retteghetnek tőlük a medencében (Fotó: masters.fina-budapest2017.com)

A meccsen a magyar férfi pólóválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Märcz Tamás volt a legeredményesebb három góllal, de ugyanennyit lőtt Molnár Tamás és Varga Tamás is.

„Nehéz meccs volt ez már, hiszen egy magyar csapat ellen játszottunk. Gratulálok az Oázisnak, mert jól játszottak, és sok olyan játékos volt ott náluk a vízben, akikkel sok közös emlékünk van. Junior világbajnoki csapattársaim és más jó barátok is ott voltak, szóval ez egy barátságos elődöntő volt. Örülök, hogy sokan szereztek gólt a csapatunkban” – mondta Kiss Gergely a győztes mérkőzést követően.

„Tegnap sokkal fáradtabb voltam, ma frissebbnek éreztem magam. Jól jönnek még egy nap pihenő, de az nincsen, készen állunk a döntőre. Jó lenne megnyerni, és aztán egész évben lehet pihenni” – ezt már Kásás Tamás tette hozzá.

„Azért az öltözőben nem voltunk olyan hangosak, mint a vb elején, fárad mindenki. Minden meccs előtt izgulunk, izgultunk, így volt ez régen is. Mindig úgy készültünk, mintha a legerősebb ellenfél ellen készülnénk. A döntőket pedig nagyon szerettük megnyerni, holnap is erre készülünk” – Benedek Tibor szavai voltak ezek a találkozót követően.

Kemény Dénes csapatának ellenfele a rendkívül erős orosz Szentpétervár lesz. Az oroszok keretében két olyan játékos is ott van, akik játszottak a magyar válogatott ellen az athéni olimpián.

A vasárnapi döntő 19 órakor kezdődik.

17. FINA Masters Világbajnokság
Férfi Vízilabda (40+) Elődöntő
Millennium (magyar) – Oázis Sport Club (magyar) 19–8 (5–2, 6–3, 5–1, 3–2)
A Millennium gólszerzői: Märcz (3), Molnár (3), Varga T. (3), Kásás (2), Székely (2), Varga Zs. (2), Benedek, Biros, Kiss G., Steinmetz B.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="835290"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/08/DBZOL20170812003-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)