Musorujsag
Élő Eredmények

A Final Sixbe vágyik az OSC, de edzője még nincs

M4 Sport
Nagygenerálon esett át az A-Híd OSC-Újbuda vízilabdacsapata, melynek részleteiről a bajnoki döntőről épphogy lemaradó együttes klubigazagtója, Becsey Péter és az egyik új szerzemény, Tóth Márton beszélt az M4 Sportreggeli vendégeként.

A Ferencvárostól érkező Tóth mellett Erdélyi Balázs Egerből, Kolozsi Marcell Pécsről, a két szerb légiós, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Sava Randelovics, valamint Nemanja Ubovics pedig a Bresciától igazól Újbudára, az ugyanilyen létszámú távozó (Slobodan Nikics, Német Toni, Bátori Bence, Nagy Ádám és Zalánki Gergő) helyére.

Tóth Márton nagy reményekkel várja a következő szezont, mert a a kialakuló keretet látva képesnek tartja magukat, hogy döntőket játsszanak az előttük álló szezonban. A Bajnokok Ligájában a Final Sixbe kerülést jelölte meg célként.

Ehhez már csak egy edző kellene, mert Vincze Balázs március végi lemondása után Tóth László vette át a csapatot, aki viszont a női válogatottnál betöltött segédedzői szerepkörét megtartva inkább visszatér a klub utánpótlásához.

Becsey Péter ezzel kapcsolatban még csak annyit árult el, fiatal, magyar vezetőedzőt neveznek majd ki, de jövő hétig biztosan titokban marad a tréner kiléte.

A sportvezető hozzátette, az eddigieknél is kiélezettebb csata várható majd a hazai porondon, mivel a Szolnok, az Eger és az FTC is kimagasló erőt képvisel, akárcsak az OSC.

A teljes beszélgetést a fenti videóban hallgathatja meg.

További tartalmak