Musorujsag
Élő Eredmények

Wenger hamarosan dönt - vagy nem

MTI
Arsene Wenger egy televíziós interjúban kijelentette, hogy márciusban vagy áprilisban dönt arról, hogy a szezon végén marad-e az Arsenal labdarúgócsapatának az edzője.

A londoni együttest 20 éve irányító francia szakember a német ZDF-nek adott interjút még szerdán, néhány órával a Bayern München elleni, 5-1-es vereséggel zárult Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt, ám az ott elhangzottak csak csütörtökön kerültek nyilvánosságra.

Wenger korábban kétéves hosszabbítási ajánlatot kapott a csapat vezetőitől, ezzel kapcsolatban érdeklődött nála a döntés várható időpontjáról a riporter, és kapta a „valószínűleg márciusban, áprilisban” választ.

A szakértők és szurkolók által is egyre többször kritizált szakember aztán a kínos vereség után már szinte egyáltalán nem állt szóba az újságírókkal, a meccset követő hivatalos sajtótájékoztatója is mindössze három percig tartott, és három kérdésre felelt röviden.

Csütörtökön a BBC saját forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Wenger sorsáról a szezon végén születik majd döntés.

Az Arsenal a szerdai müncheni találkozó után már nem igazán reménykedhet a továbbjutásban, így pedig sorozatban hetedik alkalommal búcsúzhat a csapat a BL nyolcaddöntőjében. A nemzetközi kupa mellett ráadásul a bajnoki címre is nagyon kevés esélye van a Premier League-ben legutóbb 2004-ben aranyérmes csapatnak, mivel jelenleg negyedik a tabellán, tíz ponttal lemaradva az éllovas Chelsea mögött.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Orosz előny, török hátrány
A Krasznodar 1-0-s előnyt szerzett hazai pályán a Fenerbahce ellen a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakaszának első körében, a legjobb 32 között.
Külföldi futball
Bunda a spanyol bajnokságban is
A spanyol bíróság többek között három korábbi Real Betis-futballista ellen is vádat emelt első osztályú mérkőzések végeredményének befolyásolásával kapcsolatban.
Külföldi futball
Csak a pénz érdekli a világ legjobb focibíróját
Az angol bajnokság helyett a jövőben Szaúd-Arábiában fog dolgozni Mark Clattenburg, akit a tavalyi év legjobb játékvezetőjének választott a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS.
Külföldi futball
Ronaldo túl izmos a BL-gólokhoz
A Real Madrid labdarúgója, Cristiano Ronaldo a Napoli elleni BL-meccsen egy pozitív rekord mellett egy negatívat is felállított, hiszen madridi pályafutása leghosszabb gólcsendjét produkálja a Bajnokok Ligájában. Ezen túlmenően a játéka sem olyan már, mint régen, aminek meglepő oka lehet.
Bajnokok Ligája
Közös rendezésű lehet a 2026-os vb
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke örülne annak, ha több ország közösen rendezné a 2026-os, 48 csapatosra bővített világbajnokságot.
Külföldi futball