Musorujsag
Élő Eredmények

Márcz Tamás: "Sok tapasztalatot szereztünk"

M1/m4sport.hu
Márcz Tamás örül, hogy végre "igazi meccseken" is bemutatkozhatott a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. A szakvezető az M1-en elmondta, hogy az eddigi legerősebb mezőnyű Volvo Kupán szállt vízbe a csapata.

Már előzetesen tudni lehetett, hogy jó játékerőt képviselő ellenfelekkel szemben tesztelheti a válogatottat az újdonsült kapitány, hiszen Montenegró, Horvátország és Szlovákia is szerepelt a tornán. „A szlovákok kicsit gyengébb kerettel érkeztek, de így is sok tapasztalatot szereztünk” – mondta Märcz. – „Montenegró ellen mélyvízbe dobtam a játékosokat, de a 3-4. negyedben már jól játszottunk. A horvátok ellen sikerült bizonyítanunk és győzelemmel fejeztük be a tornát.”

Märcz azt mondta, hogy ha Vámos Márton, Manhercz Krisztián és Hosnyánszky Norbert is játszott volna a montenegróiak ellen, akkor a 9-4-es vereségnél jobb eredményt érhetett volna el az együttes. A két újonccal, Kovács Gergővel és Kovács Péterrel elégedett a kapitány.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Újabb magyar pólólegenda lett halhatatlan
Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes vízilabdázót, Bodnár Andrást beválasztották a sportági halhatatlanokat tömörítő nemzetközi szervezet tagjai közé.
Vízilabda
Ötgólos hátrányból fordítva győztek a magyar pólósok
A magyar válogatott az első negyedben összeszedett ötgólos hátrányát ledolgozva 9-7-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes horvát csapatot a 11. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatorna vasárnapi zárómérkőzésén a Tüskecsarnok uszodájában, ezzel a második helyen zárt.
Vízilabda