Musorujsag
Élő Eredmények

Ötgólos hátrányból fordítva győztek a magyar pólósok

MTI
A magyar válogatott az első negyedben összeszedett ötgólos hátrányát ledolgozva 9-7-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes horvát csapatot a 11. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatorna vasárnapi zárómérkőzésén a Tüskecsarnok uszodájában, ezzel a második helyen zárt.

A horvátokat láthatóan motiválta, hogy a délelőtti mérkőzésen kiderült, hatgólos sikerre van szükségük a tornagyőzelemre, ugyanis elképesztő lendülettel gázoltak át a magyar válogatotton, amelyből ezen a mérkőzésen a jövő heti Bajnokok Ligája küzdelmek miatt hiányoztak az egri kerettagok, azaz Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert és Kovács Gergő.

Az olimpiai ezüstérmes horvátok kedvünk szerint harcolták ki a kiállításokat, az első negyedben pedig csak az utolsó, szám szerint a hetedik emberfórjukat hibázták el. Az egyetlen magyar gólt Kovács Péter szerezte.

A rendkívüli egyoldalú első negyedet követően feljavult a magyar védekezés, és támadásban is volt egy-egy szép megoldás, így négygólosra csökkent a különbség a nagyszünetre.

A harmadik felvonásban tovább zárkózott a magyar csapat, ebben a kapus Decker Attilának volt a legnagyobb szerepe, hiszen számos fantasztikus védést mutatott be. A magyaroknak több labdájuk is volt az egyenlítéshez, végül azonban minimális különbséggel vághattak neki a zárófelvonásnak.

A negyed elején Mezei Tamás harcolt ki ötméterest, amelyet Manhercz Krisztián értékesített. A kapuban Decker továbbra is ellenállhatatlan volt, és meccsben tartotta a csapatot. Két perccel a vége előtt emberelőnybe került a csapat, a végletekig kijátszott fórt Tóth Márton értékesítette, ezzel először vezetett a magyar válogatott. A túloldalon is jött az előny, de Misklav Vrlic bombája kijött a kapufáról. Az ellentámadás végén Mezei újabb ötöst harcolt ki – még az indulatok is elszabadultak kicsit -, a büntetőt Vámos Márton belőtte és eldöntötte a mérkőzést.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a találkozót követően az M4 Sportnak elmondta, a szombati, a montenegróiak elleni összecsapással ellentétben ezúttal „csak” egy negyed előnyt adtak a riválisnak, igaz, most olyan hátrányba kerültek az elején, amelyet vízilabdában ritkán dolgoznak le ezen a szinten. Hozzátette, rendkívül elégedett a játékosok hozzáállásával, hiszen ilyen hitre van szüksége minden olyan vízilabdázónak, aki a magyar válogatottat képviseli. Märcz Tamás kijelentette, fantasztikus egyéni teljesítmények voltak, nem is igazán tud külön kiemelni senkit.

Eredmények:
Magyarország-Horvátország 9-7 (1-6, 2-1, 3-0, 3-0)
a magyar csapat gólszerzői: Bátori, Vámos 2-2, Kovács P., Fülöp, Manhercz, Nagy Á., Tóth M. 1-1

korábban:
Montenegró-Szlovákia 18-3 (5-1, 6-1, 3-0, 4-1)

szombaton játszották:
Magyarország-Montenegró 4-9 (0-3, 0-3, 2-1, 2-2)
Horvátország-Szlovákia 17-3 (3-2, 5-0, 4-1, 4-1)

pénteken játszották:
Montenegró-Horvátország 7-7
Magyarország-Szlovákia 20-5

A torna végeredménye:
1. Montenegró 7 pont
2. Magyarország 6
3. Horvátország 4
4. Szlovákia 0

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="692377"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Volvo Kupa - Magyarország-Horvátország
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/02/D_KOS201702120101-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Montenegró kiütötte Szlovákiát
Montenegró válogatottja a papírformának megfelelően 18-3-ra legyőzte Szlovákia együttesét a 11. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatorna vasárnapi zárónapjának első mérkőzésén a Tüskecsarnok uszodájában.
Vízilabda
Montenegró tönkreverte a formálódó pólóválogatottat
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-4-es vereséget szenvedett Montenegrótól a Tüskecsarnokban zajló Volvo Kupa második fordulójában. Märcz Tamás együttese a harmadik negyedben, 0-7-nél talált először az ellenfél kapujába.
Vízilabda
Märcz Tamás szerint itt az idő a kísérletezésre
Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint jó ellenfelekkel, rangos tornán mérkőzik meg a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely péntektől vasárnapig a XI. Volvo Kupán szerepel a Tüskeuszodában.
Vízilabda
Mindenkiben ég a bizonyítási vágy a pólóválogatottnál
Märcz Tamás irányításával első nemzetközi tornájára készül a magyar férfi vízilabda-válogatott. Manhercz Krisztián, a budapesti tornán szereplő keret egyetlen szegedi tagja az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, a válogatottnál a stábban és a játékosokban is ég a bizonyítási vágy a Volvo Kupa előtt.
Vízilabda