Musorujsag
Élő Eredmények

Öt órával döntötte meg a rekordot a győztes a Sydney-Hobarton

mti
A másodikként és harmadikként célba érkező hajó is a korábbi rekordon belüli időt ért el a 72. Sydney-Hobart vitorlásversenyen.

Az Anthony Bell tulajdonában lévő és általa kormányzott 100 lábas ausztrál szupermaxi, a Perpetual Loyal – magyar idő szerint kedd este – 1 nap 13 óra 31 perc és 20 másodperc alatt teljesítette az Új-Dél-Wales és Tasmania közötti 628 tengeri mérföldes (1163 kilométeres) távot. Ezzel megdöntötte a verseny rekordját, a Wild Oats XI 2012-ben elért 1 nap 18 óra 23 perc 12 másodperces eredményét. Utóbbi hajó, amely nyolc győzelmével rekorder, ezúttal is jó eséllyel pályázott az első helyre, de az élről ki kellett állnia a tőkesúlybillentő hidraulika meghibásodása miatt. A Wild Oats XI tavaly sem tudta befejezni a versenyt.

Másodikként az új-zélandi Volvo 70 Giacomo futott be 1 nappal 15 órával 27 perccel és 12 másodperccel a rajt után, azaz jócskán a régi rekordon belül.

„Eléggé meglepett bennünket ez a teljesítmény, nem gyakran fordul elő, hogy egy 21 méteres hajó ilyenre képes” – kommentálta a második helyet a tulajdonos-kormányos Jim Delegat, utalva arra, hogy alapvetően a 30 méteres szupermaxiktól várhatók kiemelkedő idők.

A harmadik befutó – a Volvo 70 Giacomo után két perccel, vagyis szintén az előző csúcson belül – a 100 lábas Scallywag volt, melyet Szeng Huang Li hongkongi üzletember kormányzott.

További tartalmak