Musorujsag
Élő Eredmények

Döntött a kormány a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok létrehozásáról

MTI
A kormány egyetért a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok létrehozásával.

A Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat indoklásként szerepel, hogy a sport hasznos és megtérülő társadalmi befektetés, valamint a magyar sport versenyképességének megtartása, erősítése, és az azon keresztül megvalósuló egészségtudatos életmód támogatása, valamint az utánpótlás-nevelés kiemelt társadalmi érdek.

A program első ütemében jön létre a Budapesti Nemzeti Úszósport-akadémia, a Budapesti Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia, a Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia, valamint a Budapesti Nemzeti
Tornasport-akadémia.

A kormány a nemzeti fejlesztési minisztertől és az emberi erőforrások miniszterétől vár javaslatot a Budapesti Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia és a Budapesti Nemzeti Úszósport-akadémia elhelyezésére alkalmas ingatlanokra.

A tárcavezetők feladata továbbá az akadémiák létrehozására irányuló beruházási program kidolgozása – a megvalósításhoz szükséges költségvetési támogatások bemutatásával együtt -, valamint a szakmai program és az akadémiák üzemeltetésére vonatkozó koncepció meghatározása.

További tartalmak