Musorujsag
Élő Eredmények

Elkészült a sportcsarnok Mosonmagyaróváron

mti
Elkészült az ötezer négyzetméter összterületű, több mint ezer férőhelyes városi sportcsarnok Mosonmagyaróváron. A másfél évig tartó beruházás mintegy kétmilliárd forintba került.

Drescher Ottó, az építtető MTE 1904 sportegyesület elnöke az MTI-nek elmondta, a rendszerváltás óta többször is felvetődött, hogy az egyetemi tornaterem mellett szükség lenne egy városi sportcsarnokra, az elmúlt évtizedekben több helyszínt is kijelöltek, kiírtak ötletpályázatokat, de végül egyik sem valósult meg.

A sportvezető emlékeztetett: 2012-ben határozta el a három szakosztályt magában foglaló MTE 1904, hogy a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerét kihasználva belevág a fejlesztésbe, be is nyújtotta sportfejlesztési programját, benne egy multifunkcionális csarnokkal, 2015-re gyűlt össze a beruházáshoz szükséges összeg.

Az elnök kitért a részletekre is: a sportcsarnok építése 2,05 milliárd forintba került, ebből 240 millió forint állami, 318 millió pedig önkormányzati támogatás volt. A társasági adóból 1,45 milliárd forint jött össze, nyolcvan helyi vállalkozás támogatásával, míg az egyesületi önrész közel 50 millió forint volt. Az alapkőletételre tavaly nyáron került sor, s a csarnok most decemberre elkészült, jelenleg az engedélyeztetési eljárások zajlanak, a sportolók a tervek szerint februártól vehetik birtokba – mondta.

Az új mosonmagyaróvári létesítmény több mint ezer férőhelyes, de szükség esetén tovább bővíthető mobil lelátókkal. A parketta borítású pályán kosárlabda, kézilabda, tollaslabda, röplabda, tenisz és futsal űzhető, de három, sportpadlós kisebb termet is kialakítottak, amelyek más sportágak – például asztalitenisz és küzdősportok – fogadására is alkalmasak. Az épületben hat öltöző, orvosi szoba, illetve bírói helyiségek is helyet kaptak. A sportcsarnok körül közel 150 férőhelyes parkolót is építettek – sorolta az elnök.

Az MTE 1904 egyesületnek több mint 350 utánpótláskorú sportolója van, a legnagyobb létszámú a labdarúgó-szakosztály (körülbelül 250 fő), aztán a kosárlabda (mintegy 100 fő) és az asztalitenisz. Drescher Ottó hozzátette: az új csarnok lehetőséget ad arra is, hogy a fiatalokra alapozva felépíthessenek egy felnőtt kosárlabdacsapatot is.

További tartalmak