Musorujsag
Élő Eredmények

Eb-re megy a magyar muaythai-válogatott

m4sport.hu
A magyar muaythai-válogatott szombaton kezdi meg szereplését az október 22-29. közötti spliti Európa-bajnokságon (október 22-29.).

Dudok Károly, a Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség elnöke, illetve Bata Tamás főtitkár elmondta, hogy a szövetség és a sportág nincs könnyű helyzetben, hiszen évi 3 millió forintból gazdálkodik, pedig 44 bejegyzett klubot, és közel ezer tagot tud maga mögött. Ennek ellenére úgy érzik, hogy van fény az alagút végén:

„Egy kétéves szakmai program keretében kötöttünk szerződést júniusban Bányász Adrián szövetségi kapitánnyal, és Szabó László szövetségi kapitány-helyettessel, mert szeretnénk kihozni a maximumot ebből a sportágból, a fiatal válogatottból, illetve a versenyzőkből egyaránt, és ehhez elengedhetetlen a szakmai és sportdiplomáciai fejlődés. A támogatások növelése érdekében szeretnénk egy ötven-hatvan oldalas szakmai anyagot benyújtani Szabó Tünde államtitkárasszonynak, hiszen csak ezzel tudunk érvelni, vannak elképzeléseink, terveink, törvényesen működünk, és reményeink szerint az Eb-n szép eredményeket érünk el”– Zárta mondandóját Dudok Károly.

A szövetség szakmai stábja sportdiplomáciai sikerként könyveli el, hogy sikerült jó kapcsolatot kialakítani a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB), illetve a Nemzetközi Amatőr Muaythai Szövetséggel (IFMA) is. Az IFMA töretlenül fejlődik, és a testület szakemberei most éppen azért dolgoznak, hogy 2024-ben vagy ’28-ban a thai boksz – bemutató sportágként – szerepelhessen az olimpián. Természetesen az is elismerés, hogy nem olimpiai sportágként a muaythai ott lehet a világjátékokon.

A körülményekről és a lehetőségekről, Szabó László szövetségi kapitány-helyettes számolt be: „Az a célunk, hogy minél hamarabb egy életpályamodellt mutathassunk a muaythai-közösségnek vagy azoknak a fiataloknak, akik ezt a sportágat választanák, hiszen fontos, hogy minden szempontból megbecsüljék, elismerjék az eredményeiket. Nos, eljött ez az idő is, a világjátékokon győztes muaythai-versenyzők is anyagi elismerésben részesülnek, az olimpiai arany értékének felét kapják majd, illetve később az életjáradék esetében is hasonló lesz a helyzet. Úgy véljük, hogy ez hatalmas előrelépésnek számít. Ugyancsak nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság címeres melegítőket biztosított a válogatott tagjainak az Eb-re, az Opel Gyulaitól autókat kaptunk, amelyekkel nekivághatunk a viadalnak, valamint Mikolai Andrástól, a Yokkao kizárólagos hazai forgalmazójától szponzori mezeket. Ezek a támogatások fontosak számunkra, de nem árt megjegyeznem, hogy épp csak a túléléshez elegendőek, az igazi szakmai előrelépéshez, többre lenne szükségünk.”

Szabó László azt is elárulta, hogy az idei két válogatott edzőtábort, saját pénzéből a kapitány, illetve az elnök finanszírozta, ami hosszútávon nem tartható állapot. Ugyanakkor azt is sikerként könyvelte el, hogy az ökölvívók frissen kinevezett szakvezetője, Balzsay Károly, üdvözölte a kapcsolatfelvételt, és januárban elkezdődhet egy közös szakmai munka a bokszolókkal.

Bányász Adrián szövetségi kapitány nagy tervekkel és tűzzel érkezett a válogatott élére: „Valóban nem könnyű támogatások nélkül dolgozni, de nekem az a dolgom, hogy ilyen feltételek mellett is a legtöbbet kihozzam a válogatottból. Számomra az a legfontosabb, hogy csapattá kovácsolódjunk, illetve, hogy ösztönözni tudjuk az utánpótlást, mert sokan szeretik ezt a sportágat, edzenek is keményen, csak a fő motivációjuk hiányzik, hogy elismerjék az eredményeiket. A válogatottban vannak idősebb versenyzőink, de ettől még fiatalnak számít ez a keret, viszont elszánt és sikerre éhes harcosok alkotják, akik ’sötét lovakként’ meglepetést is elérhetnek a spliti Eb-n. Az sem mellékes, hogy az A-kategória győztesei kvalifikálják magukat a lengyelországi világjátékokra. Nagyon erős mezőny gyűlt össze, ott lesznek a volt szovjet tagállamok versenyzői is, s bár nem szeretek jósolni, azért nagyon remélem, hogy sikerül egy-egy jó eredményt megcsípni. ”

A magyar indulók: Földvári Judit, Albrecht Péter, Bereczki Dominik, Busai Gergely, Fábián Kristóf, Gilányi Attila, Herceg Alex, Nagy Kristóf, Spéth Norbert, Szentkuti Norbert.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Szencsaj megkezdte budapesti szemináriumát
Megkezdődött az egyik legjobb thaibox-harcos, a több súlycsoportban is világbajnok Szencsaj (Saenchai) első szemináriuma a budapesti Thaibox Akadémián.
Küzdősportok