Simona Pop dicsőségben tért haza Szatmárba

MTI
Magyar és román feliratú plakáttal fogadták pénteken a szatmárnémeti vasútállomáson a román női párbajtőrcsapattal olimpiai aranyérmes Simona Popot.
 

A szatmárnémeti vívó csaknem annyi időt töltött a vonaton Bukaresttől a szülővárosáig, amennyit a Rió-Bukarest repülőút vett igénybe. A köszöntésére összegyűlt vívóknak és újságíróknak elmondta, olyan sokat maradtak Rióban az aranyérem megnyerése után, hogy majdnem el is felejtették, hogy bajnokok. „Itthon, ilyen fogadtatás mellett ismét átérezhetjük győzelmünk örömét” – idézte a Friss Újság Simona Popot. Az olimpiai bajnok nevelőedzője, Csiszár Ferenc újságírói kérdésre elmondta: néhány éven belül derül ki, hogy mit ér a szatmári vívásnak Simona Pop olimpiai aranyérme.

A magyarul is kiválóan beszélő sportoló és nevelőedzője szombaton a Friss Újság által szervezett közönségtalálkozón vesz részt, hétfőn pedig átveszi szülővárosa díszpolgári címét. A Román Olimpiai- és Sportbizottság döntése alapján a riói aranyérmes párbajtőrvívó-válogatott tagjai 70 ezer eurós (21,7 millió forint) pénzjutalmat és egy Renault Kadjar típusú személygépkocsit kapnak.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök a jutalomnak, de amikor verseny van, nem ez a cél lebeg előttünk. Sokkal jobban örülök ennek az éremnek, amiért évekig dolgoztunk, és amelyről már 9 éves koromban álmodtam” – jelentette ki Simona Pop.

A szatmárnémeti vívó az erdélyi magyarság körében is rendkívüli népszerűségre tett szert azzal, hogy a riói éremszerzése után az egyik közösségi portálon magyar és román nyelven köszönte meg szülővárosának az aranyérmet.

Borítókép: Loredana Dinu (balról), Simona Gherman, Simona Pop és Ana Maria Popescu Mindenkinél jobban vívott Rióban. Fotó: MTI/EPA/José Mendez

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni