Egy nappal az aranygép előtt jött haza Kozák Danuta

mti
Hazatért kedden az olimpiáról a kajakos Kozák Danuta, aki három aranyérmet nyert Rio de Janeiróban.

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a chartergép magyar idő szerint hajnali négy óra előtt landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel érkeztek a női vízilabdázók, továbbá Gyurta Dániel, a NOB Sportolói Bizottságába beválasztott úszó, Nagy Péter súlyemelő és Sidi Péter sportlövő is.

Kozák Danuta hazaérkezett a riói olimpiáról - fotó: mob.hu Kozák Danuta hazaérkezett a riói olimpiáról – fotó: mob.hu

„Nagyon jó érzés, hogy akik háromszoros olimpiai bajnokok a sportágamban, folyamatosan küldték a gratulációkat, és még így is szurkolnak, hogy tudjak még többet szerezni az elkövetkezendő időben” – jelentette ki Kozák Danuta, majd a közeljövő programjáról beszélt: „A rövidtávú program egy jó alvás, azon még nem gondolkoztam, hogy lapátot veszek a kezembe, de egy átmozgató kocogásra mindenképp el szeretnék menni.”

Az úgynevezett aranygép szerdán 7.30 órakor érkezik Budapestre, fedélzetén érmes magyar sportolókkal. A közvetlen hangulatú fogadásra a Syma Csarnoknál 9 órától kerül sor. A MOB a repülőtérre nem szervez sajtónyilvános fogadást, a delegáció azonnal buszra ül.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni