Dopping után is van élet

nytimes.com/m4sport.hu
Az orosz doppingbotrány, a magyar kajakosok ügyei, az olimpián azonnal lebukott sportolók esetei. Manapság a dopping világméretű, komoly problémává nőtte ki magát. Azt gondolhatnánk, hogy aki egyszer lebukik, az végleg elmeszelte magát és nincs visszaút, ez azonban tévedés. A riói olimpián 11 000 sportoló vett részt, közülük már 120-an buktak le korábban tiltott szer használatával, vagy azzal kapcsolatos cselekménnyel, a brazil játékokon azonban újra részt vettek, 25-en pedig éremmel térhetnek haza.
 

A riói olimpián a 773 kiosztott medálból 28 került olyan sportoló nyakába, aki már lebukott doppinggal, sőt olyan is, akitől már vettek el olimpiai érmet/érmeket.

Nagyon sok sportolót hátrányos megkülönböztetés ér emiatt, és rengeteget kritizálják botlása miatt. Elég csak Julija Jefimova esetére gondolnunk. Az orosz úszó – akinek már korábbanis volt eltiltása –  az utolsó pillanatban kapott engedélyt az indulásra, mivel a nemzetközi szövetség eleinte nem akarta engedni az indulását, meldonium használata miatt. 100 méter mellen szerzett ezüstérme után társai tudomást sem vettek róla, ezért el is sírta magát.

Egy riporter vigasztalja az ezüstérmes orosz Julija Jefimovát a riói nyári olimpia női 100 méteres mellúszásának döntője után a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 8-án. (MTI/EPA/Esteban Biba)

Szintén a riói olimpia egyik esete, hogy az ausztrál Mack Horton, a korábban tiltott szerrel lebukott kínai Szun Jangot „doppingos csalónak” nevezte. A sportoló és a kínai szövetség is felháborodott ezen a kijelentésen és bocsánatkérést követeltek, az ausztrálok azonban kiálltak Horton mellett. Miután megnyerte a 400 méteres gyorsúszást, Szun Jang pedig a második lett, azt mondta: „a jófiúk nyernek”.

Szun Jang egy arany és egy ezüstérmet szerzett a riói olimpián EPA/BERND THISSEN

A négyszeres olimpiai bajnok futó, Michael Johnson is elmondta: nem engedne olyan sportolót indulni az olimpián, aki egyszer már lebukott.

A riói játékokon rengeteg olyan nagy nevű sportoló vett részt és nyert érmet, akik már követtek el doppingvétséget, listánkon az ismertebb nevek kaptak helyet:

Julija Jefimova – ezüstérem: 100 méteres mellúszás, 200 méteres mellúszás

Szun Jang – ezüstérem: 400 méteres gyorsúszás, aranyérem: 200 méteres gyorsúszás

Lashawn Merritt -bronzérem: 400 méteres síkfutás

Shelly-Ann Fraser-Pryce – bronzérem: 100 méteres síkfutás

Justin Gatlin – ezüstérem: 100 méteres síkfutás

Martina Hingis – ezüstérem: tenisz, női páros

Csaknem minden harmadik országnak volt olyan sportolója Rióban, aki már lebukott tiltott szer használata miatt, 205 országból 63-nál fordul ez elő. A legtöbb, nyolc ilyen sportolóval Ukrajna „büszkélkedhet”, a második a listán az Egyesült Államok hét versenyzővel, a dobogó harmadik fokára Fehéroroszország állhat fel hat sportolóval.

Magyarországról két, korábban eltiltott versenyző indult Rióban, a birkózó Kiss Balázs (szteroidot találtak szervezetében) és a diszkoszvető Kővágó Zoltán (kivonta magát egy doppingellenőrzés alól), érmet azonban egyiküknek sem sikerült szereznie.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni