Megvédte címét Murray

MTI
Andy Murray nyerte a riói olimpia férfi egyes teniszversenyét, miután négy szettben megverte az argentin Juan Martin del Portót. Ezzel ráadásul megvédte címét, hiszen Londonban kvázi hazai pályán is diadalmaskodni tudott a kétszeres Grand Slam-győztes.

A rendkívül változatos első szettben a második kiemelt brit Murray kétszer, a világranglista 141. helyén álló ellenfele háromszor is elveszítette adogatójátékát, így végül a wimbledoni bajnok került előnybe.

A második felvonás sokkal inkább kiegyensúlyozottan alakult, Del Potro az első játékban elvette a címvédő szerváját, majd 5:3-nál lezárhatta volna a játszmát, de ez csak néhány perccel később sikerült neki. A harmadik szett eleinte szintén kiélezett csatát hozott, majd Murray 3:2 és 5:2 után is brékelni tudott.

Az első játszmához hasonlóan a negyedikben is többször elvették egymás szerváját a finálé résztvevői. Del Potro 5:4-nél az egyenlítésért adogathatott, de kudarcot vallott, 5:5-nél 40-15-re vezetett, de ezt a játékot is elveszítette. Végül szoros hajrában Murray megvédte címét, így ő az első teniszező, aki egyesben két aranyérmet nyert.

epa05485525 Andy Murray of Great Britain celebrates a point against Juan Martin del Potro of Argentina during men's singles gold medal match of the Rio 2016 Olympic Games Tennis events at the Olympic Tennis Centre in the Olympic Park in Rio de Janeiro, Brazil, 14 August 2016.  EPA/MICHAEL REYNOLDS Fotó: EPA/MICHAEL REYNOLDS

„Rendkívül hullámzó, nagyon feszült mérkőzés volt, mindkettőnk előtt számos lehetőség adódott a hosszú, fárasztó csatában. Örülök, hogy sikerült nyernem” – nyilatkozta Murray. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években több fontos találkozót is elveszített, ezért rendkívül sokat jelentenek neki a sikerek.

A győztes külön kiemelte: örül, hogy a 2009-es US Open-bajnok Del Potro a pályafutása folytatását fenyegető csuklóműtétek után visszatért az élvonalba.

„El sem tudom képzelni, mentálisan milyen nehéz volt kezelni, amin átment az elmúlt három évben a csuklója miatt. Bámulatos, hogy ismét ezen a szinten játszik és a világ legjelentősebb versenyein indul” – mondta Murray riválisáról.

Eredmény, tenisz, férfi egyes:

1. Andy Murray (Nagy-Britannia)
2. Juan Martin del Potro (Argentína)
3. Nisikori Kej (Japán)

 a döntőben:

Murray (2.)-Del Potro 7:5, 4:6, 6:2, 7:5

a 3. helyért, korábban:

Nisikori (japán, 4.)-Nadal (spanyol, 3.) 6:2, 6:7 (1-7), 6:3

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni