Lőrincz Viktor kikapott, de éremért birkózhat

M4 Sport
Lőrincz Viktor kikapott a kötöttfogásúak 85 kilós súlycsoportjának elődöntőjében, a vigaszágon folytathatja a küzdelmeket.

Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyző három magabiztos siker után a négy között az orosz Davit Csakvetadzéval találkozott, aki hozzá hasonlóan magabiztosan menetelt az elődöntőbe annak ellenére, hogy többek között azeri és iráni riválissal is meg kellett küzdenie.

„Nemrég Spanyolországban legyőzte Viktor, de mondtam neki, hogy most biztosan nehezebb dolga lesz” – mondta a meccs előtt Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke, aki picit a bíráskodástól is tartott.
Az első menet furcsán kezdődött, a két birkózó nagy elánnal vetette magát a küzdelembe, a mérkőzésvezető viszont 29 másodperc után már figyelmeztette a magyart, 49 másodpercnél pedig intette. A lenti helyzetben aztán hiába nem csinált semmi érdemlegeset Csakvetadze, a bíró fél percig hagyta próbálkozni. Sike András szövetségi kapitány eközben már szinte tombolt, de szerencsére Lőrincz végig csak a védekezésre figyelt. A folytatásban a magyar fél perccel a szünet előtt visszakapta az intést, de ő sem tudott eredményes lenni.

Az első három perc egyenlő erők küzdelmét hozta, a pihenő után azonban nagyon gyorsan eldőlt a meccs – az orosz javára. A már egy pontot érő újabb Lőrincz-intés után Csakvetadze nagyon szépen „szedte össze” Lőrinczet, villámgyorsan kiemelte, s előbb négy pontért, majd kettőért eldobta, amivel 7-0-ra vezetett.
Ugyan több mint két perc volt hátra, de két hasonló képességű birkózó között szinte elképzelhetetlen ekkora különbség ledolgozása, ez Lőrincznek sem ment. Egy kiléptetésért egy pontot szerzett, de többre nem volt képes.

„Nagyon bosszús vagyok, mert az elsőt szépen kivédekezte, a másodikban viszont egy kicsit hibázott. Tudtuk, hogy az orosz emel, valószínűleg egy pillanatra kihagyott a figyelme. Ha azt kivédekezi, akkor onnan meg lett volna – mondta letörten Sike András. – Egész nap remekül birkózott, egyetlen egyszer hibázott, ezen elment az olimpiai döntője, sajnálom. Nagyon remélem, hogy nem járunk úgy este, mint tegnap Bácsi Péter helyosztóján.”

Lőrincz Viktor, aki a meccs után láthatóan nagyon bosszúsan ment el öltözni, magyar idő szerint 22.08-kor mérkőzik a bronzéremért a vigaszág győztesével, Csakvetadze legyőzöttjeinek egyikével.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni